Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,35 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
461,32 Ft
Bitcoin
70,793 $

Ukrajna természeti környezete is áldozatául esett az orosz invázió pusztításának

A régióban kialakult károk hatásai akár évtizedeken át érezhetők lesznek, ennek ellenére a szakértők abban bíznak, hogy mihamarabb helyre tudják majd hozni a területet.

Fotó: Földbe fúródott rakéta egy Kijev melletti mezőn 2022. április 23-án. MTI/AP/Emilio Morenatti
Európa

Koós Alexandra

Szerkesztő

A 64 éves környezetkutató, Oleh Bondarenko számolt be Ukrajna természeti környezetének jelenlegi állapotáról, aki az évtizedek alatt többször is megtette az egyórás utat Kijevből Irpinbe, azonban a háború mindent változtatott, már semmi sem olyan, mint amit egykor ismert.

Elmondta, hogy gyermekkora óta gyakran járt Vorzel, Irpin és Bucsa erdeibe, ahol friss a levegő és gyönyörű a környezet, hiszen megannyi boldog emlék köti ide a nyári táboroktól kezdődően a legutolsó kirándulásokig. Soron kívül Kocsis Máté Magyar Péterről: „Nem ember és nem apa az ilyen”

Ez a terület márciusban néhány héten át orosz ellenőrzés alatt állt, a kivonulásuk után pedig legalább 1200 civil holttestét fedezték fel a régióban, amelyek közül legalább 290-et Irpinben találtak meg.

Az emberi áldozatok mellett a környezetet is brutális pusztítás érte: amerre a szem ellát, felperzselt föld, rakéták által feldúlt erdők, kitört és kitépett fák, hátrahagyott katonai felszerelések hevernek a földön, emellett számos otthon áll romokban.

Bodarenko barátja, Anzselika Kolomjec Irpinben él, aki a CNN-nek tett nyilatkozatában elmondta, miszerint a hatóságok megtiltották az embereknek, hogy az erdőbe menjenek, ugyanis az aknák és a fel nem robbant rakéták veszélyt jelentenek, a károk hatásai pedig akár évtizedeken át érezhetők lesznek.

Sajnálja, hogy a gyönyörű erdőben idén nem lesz séta, sem gombaszedés, azonban a környezetvédelmi szakértők gondosan számon tartják az oroszok által okozott környezeti károkat, miközben abban bíznak, hogy mihamarabb helyre tudják majd hozni a területet.

Széles mosollyal lépett a tárgyalóterembe az antifa támadások elsőrendű vádlottja

Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken állt bíróság elé, hatalmas volt az érdeklődés.