Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,70 Ft
Euró
393,63 Ft
Font
459,87 Ft
Bitcoin
63,711 $

Az Újpest szerint kitalált a napokban megjelent Véber György interjú

A klub hivatalos közleményt adott ki az ügyben.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Sport

Takács Petra

Szerkesztő

„A 2023. március 24-én, a Bors című napilapban megjelent „interjú” Véber Györggyel soha nem történt meg. Az ott leírt állítások, melyeket Véber György tett, nem, vagy nem olyan formában hangoztak el egy, az Újpest Televízióban sugárzott műsorban” – írta közleményében a klub.

„Röviden mondva, szánalmas, amit látok. Sajnos a probléma nem új keletű, hiszen már két-három éve állandóan a kiesés réme fenyegeti a csapatot. Aztán valahogy megmenekülnek a szégyenteljes kipottyanástól, de a gondok nincsenek megoldva.”

„Tudom, már megváltozott a világ, de azért, ha már lila-fehér mezt húznak magukra, legalább szakadjanak meg a pályán. Ilyet ritkán látok, tisztelet a kivételnek.”

 „A külföldiek nem lendítik előre a döcögő szekeret, a hazaiakat pedig – ki tudja milyen megfontolásból – idény közben eladják a riválisnak. Ha azt mondom, hogy…, de inkább nem is mondok semmit” – szemlézte az állítólagos interjút a Metropol.

Az nem derült ki, hogy mi hangzott el valójában, Véber pedig még nem szólalt meg az eset kapcsán. Mindazonáltal a szakember nemrég az Újpesti Sport vendége volt, a beszélgetés nyilvánosan elérhető a televízió YouTube csatornáján.

Elmaradt a csoda, Szoboszlaiék kiestek az Európa-ligából

Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.

Milák Kristóf mégsem Ausztráliában készült a nagy visszatérésre

Milák Kristóf edzője, Virth Balázs megerősítette, hogy a versenyző hazai környezetben készült a múlt heti országos bajnokságra.

Primark-boltnyitás: sok a csalás, most a cég is megszólalt az ügyben

A magyarországi boltnyitást hivatalosan még nem jelentették be, így a budapesti üzlet webshoppal sem rendelkezik, mégis rengetegen próbálnak online vásárolni, amely miatt sokan csalás áldozatául esnek. A fast fashion cég most megszólalt az ügyben.