Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,914 $

Újabb rekord: még soha nem volt annyi beruházás Magyarországon, mint idén

90 ezer fölé nőtt a kutatás-fejlesztési tevékenységhez kötődő álláshelyek száma hazánkban.

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Gazdaság

Takács Petra

Szerkesztő

Ahogyan 2014 óta minden évben, úgy már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord Magyarországon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kanadai CAE Csoport friss beruházásának bejelentésén elmondta, hogy a szimulációs rendszerek fejlesztésére specializálódott cég többtucatnyi, magas képzettséget igénylő munkahelyet hoz létre Budapesten és Veszprémben. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

A projekt költsége mintegy 3,5 milliárd forint, az ehhez nyújtott állami támogatásról szóló szerződés véglegesítése még folyamatban van – mondta.

Magyarország lokális kivétel szeretne lenni

Szijjártó Péter az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók nyomán előálló nehéz körülményekről is beszélt. Kiemelte, hogy a kormány az elmúlt tizenkét és fél évben sokat dolgozott a gazdaság erősítésén, 2014 óta minden évben megdőlt a beruházási rekord, ahogyan idén is meg fog, s tavaly a válság ellenére is minden idők legsikeresebb évét sikerült zárni gazdaságilag.

„Soha korábban egyetlen év alatt Magyarországra ennyi beruházás még közel sem érkezett, mint az idei esztendőben” – hangsúlyozta. „Nem akarjuk, hogy az elmúlt több mint egy évtized erőfeszítései kárba vesszenek (…) Lokális kivétel szeretnénk lenni az európai gazdasági recesszióban” – szögezte le.

Már 90 ezer fölött a kutatás-fejlesztési tevékenységhez kötődő álláshelyek száma

Kifejtette, ehhez minél több beruházásra van szükség, ugyanakkor nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi versenybe is be kell nevezni.

„A beérkező beruházások technológiai színvonala, digitális tartalma és hozzáadott értéke is nő. Magyarországra a jelen kor legmodernebb beruházásai érkeznek, legyen szó az elektromos autóiparról vagy a kutatás-fejlesztési tevékenységről” – fogalmazott.

A miniszter rámutatott, hogy már 90 ezer fölé nőtt a kutatás-fejlesztési tevékenységhez kötődő álláshelyek száma hazánkban.

Úgy vélekedett, hogy a digitális korszak nagy lehetőséget Magyarország számára, ugyanis már kevésbé lényeges a mérete vagy épp a nyersanyag-vagyona egy-egy országnak. „Ami igazán fontos, az a szellemi teljesítmény, a kreativitás és a digitális tudás” – mondta.

Hozzátette: a ma bejelentett beruházás azért is rendkívül fontos, mert gyakorlatilag a szimuláció az előszobája egy-egy felfedezés gazdasági alkalmazásának.

Közölte, hogy a magyar-kanadai kereskedelem értéke az idei év első kilenc hónapjában 28 százalékkal bővült, a magyar export volumene pedig 30 százalékkal.