Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,11 Ft
Euró
393,73 Ft
Font
461,02 Ft
Bitcoin
70,074 $

Fordulat: Musk kész megvásárolni a Twittert az eredeti 44 milliárd dolláros áron

Amikor már úgy tűnt, hogy Elon Musk kiszáll az üzletből, egy fordulat végén mégis kész megvásárolni az egyik legnagyobb közösségi oldalt.

Fotó: Elon Musk, a Tesla Motors amerikai elektromosjármű-gyártó és a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat vezérigazgatója nyilatkozik a sajtó képviselőinek a Tesla Gigafactory nevű gyárának építési területén a Berlin szomszédságában fekvő Grünheidében 2020. szeptember 3-án. A Tesla első európai gyára várhatóan 2021 júliusában kezdi meg a működését. MTI/EPA/Alexander Becher
Észak-Amerika

Hujber Dávid

Szerkesztő

Hónapokkal ezelőtt szinte biztosra vehettük, Musk lesz a Twitter egyedüli tulajdonosa, majd egy fordulat végén kihátrált az üzletből, ami után vizsgálatot indítottak. Egy kedden benyújtott értékpapír-bejelentésből azonban az derült ki, hogy kész folytatni az üzletet, méghozzá az eredeti 44 milliárd dolláros áron.

Ezzel pedig véget vetve annak a jogi csatának, amivel az üzlet megkötésére kényszerítették volna. Ha a megállapodás létrejön, a világ leggazdagabb embere fogja birtokolni az egyik legnagyobb befolyással bíró médiaplatformot, és egyúttal lezárná a hónapok óta tartó pereskedést, ami csak rontott a Twitter megítélésén és sokan még inkább kiszámíthatatlanabbak gondolták Musk viselkedését. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Eredetileg áprilisban kötelezte el magát az üzlet mellett, amikor a Twitter részvényei hirtelen 12,7%-kal 47,93 dollárra ugrottak. Ezzel egy időben a Tesla részvényei 2,4%-kal emelkedtek, legutóbb pedig arról szóltak a hírek, hogy még ebben a hónapban végzést kértek volna Muskkal szemben, miszerint köteles megvásárolni az oldalt 44 milliárd dollárért.

Musk hétfőn levelet küldött a Twitternek, amelyben közölte, hogy az eredeti feltételek mellett kívánja folytatni az üzletet, ha a bíróság felfüggeszti ellene az eljárást. A Twitter csapatát ismerő egyik forrás a Reuters-nek azt mondta, a kedd reggeli bírósági meghallgatáson a bíró arra kérte a két felet, hogy az este folyamán térjenek vissza a kérdésre.

Egyelőre nem tudni, hogy Musk miért adta fel a jogi harcot, de az biztos, hogy hamarosan beidézték volna. A Twitter megkapta Musk levelét, és az eredeti 54,20 dolláros áron akarja lezárni az üzletet, amit egy szóvivő erősített meg a hírügynökség kérdésére.

Musk már a megvétel kapujában volt, majd jöttek a fake profilok

Musk még áprilisban állapodott meg a Twitter megvásárlásáról, 44 milliárd dolláros áron, de hetekkel később azt mondta, a hamis profilok száma sokkal nagyobb, mint amit a Twitter becsült, amely szerint ez a felhasználók kevesebb, mint 5%-a.

Ezek az úgynevezett automatizált fiókok pedig nem becsülhetőek alá, hiszen a használatukkal félrevezető információ jelenhet meg arról, hogy hány valós profil lehet a Twitteren, mely hatással van a hirdetési díjakra és a szolgáltatás általános értékére.

Musk azt mondta, kilép az üzletből, mert a Twitter félrevezette őt a valódi felhasználók számával, és a felhasználó adatok biztonságával kapcsolatban. A Twitter jogi csapata szeptember 27-én azt mondta, a Musk által alkalmazott két adatszakembertől megszerzett dokumentumok szerint 5,3%-ra és 11%-ra becsülték a hamis fiókok számát.

A Twitter ügyvédje, Bradley Wilson a bíróságnak úgy fogalmazott, amennyire meg tudják állapítani, ezen elemzések egyike sem támasztotta alá azt, amit Musk közölt a platformmal, és amit közölt a levelében a világgal.

Donald Trump visszatérhet a Twitterre és jöhet a pénzutalásos funkció

Többen tartanak attól, hogy Musk teljesen át fogja alakítani a Twittert, addig Donald Trump támogatói azt remélik, hogy a milliárdos aktiválja a volt amerikai elnök tiltott fiókját, amit január 6-án tettek elérhetetlenné a Capitolium elleni támadás után.

Musk nem egyszer használta a Twittert arra, hogy véleményt formáljon bizonyos fontos kérdésekben, és egyúttal a legszókimondóbb vállalkozónak tartják a topkategóriás milliárdosok között. Legutóbb például az orosz-ukrán háború kapcsán írt bejegyzést, aminek az ukrán elnök nem örült, és hangot is adott ennek.

A pereskedés során napvilágot dokumentumok szerint Musk a Twitter átvételével harcot tervez indítani a spamek ellen, illetve a platformot a reklámoktól az előfizetések felé terelné, illetve olyan szolgáltatásokat vezetne be, mint a pénzutalás. A Blooomberg volt az első, aki beszámolt arról, hogy Musk hajlandó kifizetni az eredeti árat.

Musk a Twitter megvásárlásának megállapodása óta 15,4 milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket, de azt mondta, nem tervezi, hogy további értékesítést hajtson végre, ugyanakkor egyes elemzők szerint a Twitter-üzlet finanszírozásának érdekében tovább fogja csökkenteni a részesedését a Teslánál.