Rékasi Károly protézissel a térdében is keményen harcolt, addig Szabyest feladta, ami nem esett jól a színésznek a Farm VIP-ben.
Tuvic Aleksandráról is érdekes dolgok derülnek ki a Párharcban, amiben a párjával közösen vesz részt.
Fanni ugyanazzal a felfogással versenyez a Párharcban a párja mellett, mint az Ázsia Expresszben, így a viták sem maradnak el közöttük.
Úgy tűnik, hogy valóban szakított Alekosz és Enikő az Ázsia Expressz ideje alatt, ami egy igen drámai helyeztet idézett elő.
Schobert Norbi Jr. kedvese annyira szerelmes a fiúba, hogy bármikor igent mondana a leánykérésre.
Kecskés Enikő után Alekosz párja is kiakadt, és undorítónak nevezte a ValóVilág korábbi győztesét.
Alekosz igencsak élesen fogalmazott Rékának az Ázsia Expresszben, miután a szakítás szélére kerültek, bár eddig sem voltak úgy együtt, mint egy igazi pár.
Kecskés Enikő és Alekosz kapcsolata mélypontra került, valószínűleg még csak haverok sem lesznek az Ázsia Expressz után.
Rékasi Károly számára is egy igazi érzelmi hullámvasút lehetett a Farm VIP, amiben 61 évesen szerepelt.
Schobert Norbi 18 éves fia két dologban biztosan meglepte Istenes Bence, aki hálás azért, hogy vele bokszolhatott először.
Curtis és Fecsó hamarosan összecsapnak a ringben, akik nagyon más karakterek, és ez a felkészülésükre is igaz.