Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,02 Ft
Euró
394,28 Ft
Font
457,87 Ft
Bitcoin
64,724 $

Ilyen, amikor túl nagy a lendület kanyarodásnál (videó)

Noha az alábbi felvételen látható balesetben szerencsére senki sem sérült meg, szemmel láthatóan komoly kár keletkezett az ütközés nyomán mindkét autóban.

Fotó: YouTube/BpiAutósok
Baleset

Borbély Fanni

Szerkesztő

A bpiautosok.hu egyik olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi balesetet, mely leírása szerint november 27-én délelőtt történt Kiskunlacházán.

Az olvasó megosztotta, délelőtt, a főútvonaltól egy Ford túl nagy tempóban kanyarodott le, majd az előtte haladó sávjába átcsúszva ütközött egy másik autóval Kiskunlacháza, dunaparti településrészen, a strandi út – Sellő utca kereszteződésben. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

A felvételen is látszik, hogy a Ford igen nagy sebességgel hajt be a kanyarba, ennek okán pedig az autó már nem tudta tartani az ívet: a videót elnézve egyértelműen ez okozhatta a balesetet.

Az olvasó azonban elárulta, hogy személyi sérülés szerencsére nem történt, noha a felvételt elnézve az anyagi kár ellenben igen jelentős.

Bemutatta 101 pontból álló programját Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt

Sokkal több van ebben a városban! címmel muttata be programját Vitézy.

Epic Games Store: két szuper címet is behúzhatsz ingyen a jövő héten

Csütörtökön megjelent az ingyenesen megszerezhető címek új listája, ám az is kiderült, hogy mire számíthatunk április 25-én.

Még mindig sok a banki csalás, az elsők között lépett az OTP

Május 8-tól a pénzintézet automatikusan egymillió forintos napi átutalási limitet állít be az internet- és mobilbankból indított átutalásokra.