Trump bejelentette, mikor találkozhat Putyinnal
Donald Trump ismét az ukrajnai háború lezárásáról beszélt, melynek kapcsán említést tett arról, mikor találkozhat Vlagyimir Putyinnal.
Az USA és Oroszország elnöke a háttérben már megkezdte a tárgyalásokat az ukrajnai háború lezárásáról. Zelenszkij ukrán elnök viszont közölte, semmibe nem megy bele, amiben az amerikai és az orosz kormány külön állapodik meg Ukrajnáról, és ebből nem akar engedi.
Az amerikai kormányzat legutóbb visszautasította azokat a vádakat, miszerint nem konzultáltálának az európai szövetségeseikkel a háború lezárásáról, ami már úton van. Egyelőre azonban nem tudni, pontosan mikor köthetik meg a megállapodásokat, sok függ attól, hogy Zelenszkij és Putyin mire bólint majd rá.
Jelenleg Zelenszkij tűnik a keményebb diónak a tárgyalások alkalmával, miután szinte mindent feltételhez köt. Ez pedig elnyújthatja a békekötést, amit Trump a lehető leghamarabb asztalon akar tudni, hogy ezzel biztosítsa Európa biztonságát. Zelenszkij közben már arról beszél, hogy Putyin a békét csak arra akarja felhasználni, hogy felkészüljön egy NATO elleni támadásra.
Trump vasárnap pedig kijelentette, szerinte nagyon közel van már az a pillanat, amikor Putyin orosz elnökkel leül tárgyalni, hogy megvitassák a háború lezárását. A Reuters a cikkében kitér arra is, hogy az amerikai elnök úgy látja, az ukrán és az orosz elnök is véget akar vetni a harcoknak.
NE HAGYD KI
Közvetlen azelőtt mondta ezt Trump, hogy ezekben a napokban az amerikai és az orosz kormány tárgyalásokra készül Szaúd-Arábiában. Zelenszkij ennek kapcsán beszélt arról, hogy egyelőre nem kaptak meghívást a közel-keleti helyszínre.