Donald Trump újabb csapásokkal fenyegette meg Iránt, miközben az amerikai támadások áldozatainak száma 18-ra emelkedett.
Újabb légicsapásokkal fenyegette meg Iránt Donald Trump amerikai elnök, miután az amerikai erők a Hormuzi-szoros közelében lévő déli tengerparti területeket bombázták.
A Fehér Házban nyilatkozó Trump arról beszélt, hogy az éjszakai akció sikeresen megbénította az iráni fejlesztéseket a tengeri átjáró közelében – írta az Al Jazeera.„Tegnap éjjel nagyon kemény támadást hajtottunk végre, és megsemmisítettük az összes új berendezést, amelyet a Hormuzi-szoros mentén próbáltak kiépíteni. Készen állunk egy újabb csapásra is, bármikor, amikor csak akarjuk” – mondta az amerikai elnök.
A hat hónapja tartó fegyveres konfliktus miatt a Brent nyersolaj ára hordónként 95 dollár környékére emelkedett, ami komoly politikai kihívást jelent a novemberi félidős választásokra készülő Republikánus Pártnak. Egy felmérés alapján az amerikaiak mindössze 31 százaléka támogatja a katonai fellépést, miközben 63 százalékuk ellenezi azt, és Trump tetszési indexe is 33 százalékra esett vissza.
Az amerikai elnök állítása szerint a katonai kampány nem fog sokáig tartani, és elutasította azokat a véleményeket, miszerint a választási szempontok alakítanák a stratégiáját.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
„Először is, én nem indulok a választáson. A pártom indul, és segíteni fogom őket. Úgy vélem azonban, a pártom tiszteletben tartja azt a tényt, hogy nem engedjük Iránnak az atomfegyver megszerzését” – nyilatkozta Trump.
Tariq Khan nyugalmazott pakisztáni altábornagy úgy látja, Washington egyre nehezebb stratégiai helyzetbe kerül. A szakértő rámutatott, hogy az Egyesült Államok nem tudta helyreállítani a tengeri hajózás biztonságát a szorosban, ahol a háború előtti napi 130 hajóval szemben már csak néhány jármű tud áthaladni.
„Iránnak nincs szüksége harctéri győzelemre, csupán talpon kell maradnia, fenntartani a gazdasági fennakadásokat, és politikailag drágává tenni a háborút az Egyesült Államok számára. Teheránnak el kell érnie, hogy az amerikai győzelem katonai, gazdasági és választási szempontból is fizethetetlenné váljon” – értékelte a helyzetet Khan.



