Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Trump elárulta, csak cukkolt a harmadik ciklussal – kiderült, kit látna szívesen utódjaként

Trump elárulta, csak cukkolt a harmadik ciklussal – kiderült, kit látna szívesen utódjaként

Trump elárulta, csak cukkolt a harmadik ciklussal – kiderült, kit látna szívesen utódjaként
Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

Sokakat felháborított, hogy egy harmadik elnöki ciklussal kampányolt, ám most elárulta, mivel az alkotmány tiltja, nyilvánvalóan nem fog megvalósulni a terv.

A New York Times jelentése szerint Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke egy friss interjúban cáfolta, hogy komolyan fontolgatná egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét – noha korábban többször utalt rá, sőt „Trump 2028” feliratú árucikkeket is elkezdett árusítani.

Az NBC „Meet the Press” című műsorában Trump kijelentette: „tudomásom szerint ez olyasmi, amit nem lehet megtenni”, ami így is van, hiszen az amerikai alkotmány egyértelműen tiltja, hogy valaki kettőnél több cikluson át legyen elnök.

Az elnök ehelyett már lehetséges utódokban gondolkodik: kiemelte J.D. Vance szenátort, akit „zseniálisnak és fantasztikusnak” nevezett, valamint Marco Rubiót, akit „nagyszerűnek” titulált. Trump szerint, ha egy alelnök kiemelkedő munkát végez, annak előnye lehet egy későbbi elnökválasztáson.

Noha Trump tavasszal még azt mondta, „nem viccel” a harmadik ciklussal kapcsolatban, május 4-i interjújában már arról beszélt: négy sikeres évre készül, és azt követően „egy nagyszerű republikánusnak” szeretné átadni az elnöki széket 2028-ban.