Clouds
21 Budapest
Dollár
354,15 Ft
Euró
385,98 Ft
Font
432,86 Ft
Bitcoin
23,611 $

Tragédia: két magyar nő holttestét találták meg Spanyolországban

Fotó: Unsplash
Európa
not image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Azt feltételezik, hogy túrázás közben meglephette őket a havazás, a fáradtság és a zavartság miatt pedig összeestek, és végül a kihűlés miatt halhattak meg.

A jelentések szerint két nő holttestét találták meg Spanyolországban, egészen pontosan a granadai Sierra Nevadában lévő Hoya de la Mora területén, a riasztást pedig egy járókelő adta le december 13-án, kora délután.

Soron kívül CIA: Kína elnöke 2027-re képessé tenné hadseregét Tajvan megtámadására

A TELE5 spanyol tévécsatorna értesülései szerint nincs arra információ, hogy az áldozatok erőszakos halált haltak, ugyanis elsősorban azt feltételezik, hogy halálra fagyhattak, bár ezt még a boncolásnak is meg kell erősítenie.

Emellett a spanyol sajtóhírekből az derült ki, hogy a nők 55 és 57 éves voltak, mindketten magyarok, a hatóságok pedig úgy vélik, hogy a hétvége folyamán a hegyekben túráztak, de meglephette őket az intenzív havazás.

Véleményük szerint fáradtak és zavartak lehettek, amelynek következtében összeestek, és végül a kihűlés miatt halhattak meg, ám egyelőre ez is csak spekuláció, az illetékes hatóságoknak kell majd megerősíteniük az erre vonatkozó információkat, amennyiben bizonyítást nyernek.

Továbbá azt sem lehet tudni, hogy az áldozatok pontosan hol éltek Granadában, illetve miért voltak ott, s ennek ügyében az rtl.hu a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is megkereste, de még nem érkezett válasz.