Megjelent Tóth Andi új dala, a Néztek: üt, és nem kicsit

Fotó: YouTube/TóthAndi
not image

Takács Petra

2021. június 18. - 20:42

Talán lesznek, akik magukra ismernek a kommentelők és a közösségi médián keresztül támadók közül, mert ez egy igen kemény üzenet számukra.

Tóth Andi nagyon beindult, sorra jelennek meg az új dalai, mellé a klipekkel, amik szintén minőségi darabok, és a fiatal énekesnő szájíze szerint készülhetnek el. Immáron nem kérdés, hogy az új albuma lehet az eddigi legnagyobb durranás a zenei karrierjében.

Az X-Faktor korábbi sztárja, aki még gyerekként vált országosan is ismertté, átment pár nehéz időszakon, ráadásul a mai napig durva kommenteket kap. Ezeket a támadásokat arra használta fel, hogy ihletet merítsen belőlük, és rendesen odaszóljon.

A „Néztek” című szám pontosan erről szól, egyfajta görbe tükröt tartva azon emberek elé, akik folyamatosan támadják őt, sokszor abszolúte jogtalanul. A nemrég megjelent új dal szerzője Andi, és a szöveg is az ő nevéhez fűződik.

A Magyar Közút is reagált Sebestyén Balázs esetére

Sokan várták már ezt a pillanatot, hogy megjelenjen az új dal, ami most meg is történt, és a pozitív fogadtatás nem maradt el, a „Néztek” is nagyot mehet, ami lehetséges, hogy egyeseknél be fog találni.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.