Clouds
21 Budapest
Dollár
346,10 Ft
Euró
371,41 Ft
Font
427,30 Ft
Bitcoin
27,147 $

Több tízezren, köztük rengeteg gyerek halt meg a szárazság miatt Szomáliában

Fotó: Pexels / Illusztráció
Afrika

Szabó Kata

Szerkesztő

Tavaly mintegy 43 000 ember halt meg Szomáliában a folyamatos szárazság miatt, amely az ország történetében a legsúlyosabbnak számít.

Az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF által közzétett jelentés szerint 2022-ben több tízezerre rúgott a szomáliai aszály okozta halálos áldozatok száma, ám a probléma tovább folytatódik, mivel a becslések szerint idén is több tízezer ember veszíti életét az afrikai országban.

Soron kívül Ilyen időjárás vár ránk vasárnap, nem fogunk fázni

„A jelenlegi válság még messze nem ért véget”, áll a jelentésben, amely szerint csak az év első felében 18-34 ezerre tehető az aszály okozta halálesetek száma.

„Szomália és a vele szomszédos országok, mint Etiópia és Kenya zsinórban hatodik évben néznek szembe a szárazsággal, miközben az emelkedő globális élelmiszerárak is súlyosbítják az élelmiszerválságot”, írja az AP.

Szakértők szerint Szomália halmozottan hátrányos helyzetbe került, ugyanis a szárazság miatt eleve komoly gondokkal küzdenek, amit az élelmiszerárak drágulása csak még tovább bonyolít, az meg már csak hab a tortán, hogy a humanitárius segélyek is lecsökkentek, ugyanis az adományozók a kialakult helyzet miatt Ukrajnát helyeik előtérbe.