Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy nő felkutatott egy idegent, aki 17 éve adta meg a telefonszámát

Egy nő felkutatott egy idegent, aki 17 éve adta meg a telefonszámát

Egy nő felkutatott egy idegent, aki 17 éve adta meg a telefonszámát
Shutterstock/Illusztráció

Egy amerikai nő története hívta fel a Reddit közösségnek figyelmét, amikor megosztotta, hogy közel két évtizeden át kénytelen volt együtt élni egy idegen digitális árnyékával.

A történet középiskolás korában kezdődött, amikor 2008-ban megkapta első mobiltelefonját, és már az első héten furcsa hívások érkeztek hozzá. „Vanessa mindenhez az én telefonszámomat adja meg.” A posztban hozzátette, hogy a név annyira különös volt, hogy sokáig azt hitte, kitalált személyről van szó. Ehelyett azonban naponta három-négy hívást kapott hitelkártya-társaságoktól, fogorvosi rendelőktől és autóbiztosítóktól – mind ugyanazt a nőt keresték.

A cikk a videó után folytatódik

Évekig próbálta félvállról venni a dolgot, ám végül nyomozásba kezdett. Az előkerült körzetszám alapján nyilvános adatbázisokban kutatott, és kiderítette, hogy Vanessa valóban létező személy, aki egy közösségi főiskolán dolgozik a közelben. „Ezzel az információval több újságcikk is előkerült, amelyekben a szakszervezeti munkájáról írtak, és egy hihetetlenül könnyen megtalálható e-mail cím is.” – írta a Redditen.

A felfedezés után a nő dilemmája az volt, hogy szembesítse-e Vanessát. „Konkrétan miért? 17 éve gyötörsz engem. Kérlek, kérlek, kérlek, hagyd abba, hogy az én számomat adod meg. Használd a sajátodat!” – fogalmazta meg, mit szeretne mondani neki – írja a People.

Kényelmetlennek érezte

Ugyanakkor kényelmetlennek érezte, hogy munkahelyi e-mailen keresztül lépjen kapcsolatba vele: „Kevés esélyt látok arra, hogy bármi rossz következménye lenne, ha a munkahelyi e-mailjén keresztül írok neki (nem leszek durva, ígérem), azon kívül, hogy furcsa lesz. De az is furcsa, ha valaki közel két évtizeden át más számát adja meg.”

Alternatív megoldásként azt fontolgatta, hogy Vanessát az e-mail címén keresztül különböző hírlevelekre és szolgáltatásokra regisztráljal. A hozzászólók többsége azt javasolta, hogy inkább közvetlenül vegye fel a kapcsolatot, de új e-mail fiókból. Végül maga is így döntött: „A legjobb megoldás, ha felveszem vele a kapcsolatot, de egy új Gmailről!” – írta frissítésében. Viccesen hozzátette, hogy saját e-mail címéről írni „eléggé gyanúsnak tűnne”.

Bár sokan azt tanácsolták, hogy egyszerűen változtassa meg a telefonszámát, ő ezt elutasította: „Nagyon furcsa, de érvényes érzelmi kötődésem van ehhez a ritka körzetszámhoz és telefonszámhoz.”