Az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági hatósága, a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Igazgatóság (NHTSA) előzetes vizsgálatot indított a 2021-es Tesla Model Y típusú járművek ajtónyitási rendszerének lehetséges hibái miatt, miután kilenc bejelentés érkezett arról, hogy az elektronikus ajtókilincsek működésképtelenné váltak – feltehetően az akkumulátor alacsony feszültsége miatt.
A hatóság közlése szerint a vállalat ugyan manuális ajtónyitókat is beépített a járművek belsejébe, de „egy gyermek lehet, hogy nem éri el, vagy nem tudja, hogyan kell működtetni ezeket”. Négy esetben a szülőknek be kellett törniük az ablakot, hogy bejussanak az autóba és kiszabadítsák a hátsó ülésen rekedt gyerekeket.
A vizsgálat a Tesla legnépszerűbb modelljét érinti, és előzménye, hogy az elmúlt években több hasonló eset is történt, amikor a Tesla ajtói nem nyíltak ki, például balesetek és áramkimaradás után, ami egyes sofőröket égő járműben rekesztett.
Voltak még furcsa incidensek
Idén áprilisban egy egyetemi kosárlabda-tehetség, Alijah Arenas számolt be arról, hogy „versenyt futott az idővel”, amikor Tesla Cybertruckja kigyulladt, miután egy fába csapódott, és nem tudta kinyitni az ajtókat. A játékos, akit az ütközés után átmeneti kómába helyeztek, elmondta: életben maradását annak köszönhette, hogy egy vizes palackkal locsolta magát, miközben a füst elárasztotta a járművet.
A NHTSA hangsúlyozta, a mostani vizsgálat kizárólag az ajtózárak külső működtethetőségére fókuszál, mivel ez az egyetlen eset, amikor nincs manuális nyitási lehetőség. Ugyanakkor a hatóság jelezte: továbbra is figyelemmel kíséri azokat a jelentéseket, amelyekben emberek rekedtek az autóban – ezt a jelenséget „csapdába esésnek” nevezik –, és szükség esetén további lépéseket tesz – írja az Al Jazeera.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A hivatal szerint az esetek akkor fordulnak elő, amikor az elektronikus ajtózárak nem kapnak elegendő feszültséget a járműtől. A rendelkezésre álló javítási számlák azt mutatják, hogy az ilyen esetek után az akkumulátorokat kicserélték. Az érintett tulajdonosok egyike sem kapott alacsony feszültségre figyelmeztető jelzést, mielőtt a külső ajtókilincsek működésképtelenné váltak volna.
A NHTSA előzetes értékelése során vizsgálja a hiba kiterjedését és súlyosságát, valamint a Tesla által alkalmazott áramellátási megoldásokat és azok megbízhatóságát. Érdekesség, hogy a vizsgálat ellenére a Tesla részvényei továbbra is emelkednek a Wall Streeten.



