A tengerparti települések lakóit kettős veszély fenyegeti, hiszen az óceánok vízszintjének növekedésével párhuzamosan a szárazföld is süllyed a lábuk alatt. A legfrissebb kutatások rámutatnak, hogy a sűrűn lakott tengerparti területeken élők jóval gyorsabb relatív tengerszint-emelkedést tapasztalnak, mint amennyit a globális átlagértékek mutatnak.

A Müncheni Műszaki Egyetem és a Tulane Egyetem szakembereinek elemzése alapján a szárazföld lefelé irányuló mozgása drasztikusan megnöveli a tengerparti területeken élő több mint félmilliárd ember veszélyeztetettségét. A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány szerint a sűrűn lakott tengerpartokon a relatív vízszintemelkedés évente átlagosan 6 millimétert tesz ki. Ez az érték csaknem háromszorosa a tengerpartokra vetített 2,1 milliméteres globális átlagnak, miközben a klímaváltozás okozta abszolút tengerszint-emelkedés nagyjából évi 3,15 milliméter.

A jelentős eltérést elsősorban a talajsüllyedés magyarázza, amelyet több különböző tényező együttes hatása válthat ki. A folyamat hátterében a túlzott talajvízkitermelés, a szénhidrogén-bányászat, a folyódelta-üledékek tömörödése, valamint a folyamatosan terjeszkedő városok jelentős súlya áll. Mindemellett természetes geológiai jelenségek, így a tektonikai mozgások és a jégkorszaki jégtakarók eltűnését követő kéregettolódások is hozzájárulnak a süllyedéshez.

„Amennyiben meg akarjuk érteni a tengerparti vízszintváltozásokat és hatékonyan szeretnénk reagálni rájuk, nem szorítkozhatunk kizárólag az óceánok megfigyelésére, hanem a szárazföldet is vizsgálnunk kell.

G

Kövess minket a Google-ben

Legyen a Liner a követett forrásod

Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.

Beállítom

A sűrűn lakott tengerparti régiók

A sűrűn lakott tengerparti régiókban az emberi tevékenység jelentősen fokozza a szárazföld süllyedését, ami leggyakrabban a felszín alatti rétegeket stabilizáló víz és ásványi kincsek túlzott kitermelésére vezethető vissza. A városok hatalmas tömege a hosszú távú geológiai folyamatokkal együtt tovább erősíti ezt a jelenséget, ezáltal lényegesen felerősítjük a klímaváltozás okozta tengerszint-emelkedés következményeit” – mondta Dr. Julius Oelsmann, a tanulmány vezető szerzője.

A ScienceDaily írása szerint a legnagyobb relatív tengerszint-emelkedést tapasztaló országok közé tartozik Thaiföld, Banglades, Nigéria, Egyiptom, Kína és Indonézia. Ezekben az államokban a lakossággal súlyozott tengerparti átlagos emelkedés eléri az évi 7–10 millimétert. Az Egyesült Államokban, Hollandiában és Olaszországban ugyancsak magas, évi 4–5 milliméteres értékeket mértek.

Több tengerparti metropolisz kifejezetten kritikus gócállomásnak számít a talajsüllyedés szempontjából. Dzsakarta évente átlagosan 13,7 millimétert, Tiencsin 13,5 millimétert, Bangkok 8,5 millimétert, Lagos 6,7 millimétert, Alexandria pedig 4 millimétert süllyed. Az egyes városrészek között ugyanakkor drámai különbségek adódhatnak, hiszen Dzsakarta bizonyos pontjain a süllyedés mértéke eléri az évi 42 millimétert, miközben a metropolisz más területein emelkedést tapasztalnak.

A jelenség nem mindenhol érvényesül egyformán, Svédországban és Finnországban például a tengerpartok egyes szakaszain relatív vízszintcsökkenést regisztrálnak. A két skandináv országban a szárazföld a legutóbbi jégkorszakot követő geológiai emelkedés miatt gyorsabban emelkedik, mint amilyen ütemben a tenger szintje növekszik.

A süllyedés bizonyos okai

Bár a süllyedés bizonyos okai természetes eredetűek, a talajvíz használata olyan tényező, amelyet az önkormányzatok és a kormányzatok közvetlenül szabályozhatnak.

„Számos nagy tengerparti városban a talajvíz kitermelése jelenti a talajsüllyedés fő hajtóerejét. Ez azt jelenti, hogy a helyi politikai és vízgazdálkodási döntések érdemi változást hozhatnak. A hatékonyabb vízgazdálkodás, a kitermelés szigorúbb korlátozása vagy a vízzáró rétegek célzott visszatöltése legalább lassíthatja, egyes esetekben pedig nagyrészt meg is állíthatja a süllyedést” – fogalmazott Florian Seitz, a geodéziai geodinamika professzora.

A szigorú intézkedések hatékonyságára Tokió nyújtja az egyik legszembetűnőbb példát, ahol a város korábban évente több mint 10 centimétert süllyedt, a legrosszabb helyzetben lévő területeken pedig a süllyedés megközelítette az évi 24 centimétert. A hatósági korlátozások és az alternatív vízellátási rendszerek kiépítése végül drasztikusan visszaszorította a problémát. Hasonló folyamat zajlott le a texasi Harris-Galveston térségben is, ahol 1975-ben külön hatóságot hoztak létre a talajvízhasználat szabályozására és a vízmegőrzés ösztönzésére.