A Moderna és a Pfizer egyik ritka mellékhatása a bőrkiütés

Egy friss tanulmányból derült ki, hogy a Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyagával oltott emberek esetében ritkán ugyan, de bőrkiütés alakulhat ki az oltást követően.

Kifejezetten csekély esélye van, hogy az oltást követően is megfertőződhetünk

Mint ismeretes, a koronavírus elleni vakcinák nem nyújtanak teljes körű védelmet a fertőzéssel szemben, így van némi esély arra, hogy az oltást követően is megfertőződhetünk, ám ez elenyésző, az oltóanyag pedig képes megakadályozni a fertőzés súlyos lefolyását a szervezetben.

Vajon mekkora az AstraZeneca oltást követő vérrögképződés kockázata?

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján leginkább a fiatalabbakat és a nőket érinti az AstraZeneca oltás után esetlegesen kialakuló vérrögképződés, azonban egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mennyi esély van a ritka mellékhatásra az oltást követően.

A koronavírus-fertőzés túlélőinek egyharmada neurológiai és mentális rendellenességekkel küzd

Több mint 230 ezer vizsgált amerikai koronavírus-fertőzésből felépült páciens körülbelül 34 százalékát hat hónapon belül pszichiátriai vagy idegrendszeri elváltozásokkal diagnosztizálták.

Már gyerekek is gépi lélegeztetésre szorulnak a kórházakban koronavírus-fertőzés miatt

A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta, a szövődmények miatt nemcsak az idősek, hanem már a fiatalkorúak is mesterséges, gépi lélegeztetésre szorulnak.

További Hírek

Közvetlenül károsíthatja a szívizomsejteket a koronavírus

Miközben lassan már egy év telt el azóta, hogy azonosították az első koronavírusos pácienst hazánkban, a kutatók még mindig nem értik, milyen mechanizmusok útján fertőzi meg a szerveket a Covid19 kórokozója.

A kórházban kezelt covid-páciensek 95 százalékánál nem alakult ki visszafordíthatatlan szervkárosodás

Habár a korábban súlyos tünetekkel kezelt, ám a betegségből később felgyógyult koronavírus-páciensek 94 százaléka három hónappal a fertőzés diagnosztizálása után is érzett bizonyos panaszokat, hat hónap múlva már eltűntek a szimptómák.

Erre a ritka, koronavírushoz köthető kiütésre érdemes odafigyelni gyermekeknél

Az orvosok arra hívták fel a figyelmet világszerte, hogy a gyermekek koronavírus-fertőzöttségét egyre gyakoribb kiütések kísérik, mely segíthet felismerni, ha a gyermek elkapta a vírust.

Tízből egy koronavírus-páciens a kórházból való hazaengedés után pár hónapon belül belehal a szövődményekbe

A legújabb kutatásból kiderült, hogy a kórházból hazaszállított covid-páciensek 10 százaléka öt hónapon belül életét vesztheti a súlyos komplikációkba, míg egyharmaduk újból visszakerülhet a klinikák koronavírus-osztályaira.

Az enyhe tünetekre is jobban kellene figyelni koronavírus-fertőzés esetén

A klasszikus szimptómákon, úgymint köhögésen, magas lázon, íz- és szaglásvesztésen kívül további, olykor enyhébb panaszokra is nagyobb figyelmet kellene szentelni, és azonnali PCR-tesztet kellene kérni.

Minden második koronavírus-fertőzött tünetmentes terjesztő lehet

A legújabb tanulmány szerint a koronavírus-járvány terjedésének fő oka az lehet, hogy az aszimptomatikus betegek a fertőzöttek mintegy 50 százalékát teszik ki.

Koronavírus – furcsa, életveszélyes tünetekkel kerülnek kórházba a fertőzött gyerekek

Több mint száz gyermek került súlyos szimptómákkal a klinikák különböző pediátriai osztályaira koronavírus-fertőzéssel, esetükben azonban egy rendkívül ritka, ám annál veszélyesebb szindróma is kialakult.

Étellel, nyelés útján is terjedhet a koronavírus

A St. Louisban található Washington Orvosi Egyetem kutatói rájöttek, hogy bizonyos emberek egészen különleges módon, mégpedig étkezés útján fertőződhetnek meg a COVID-19 kórokozójával.

Hat hónapig tarthatnak az elhúzódó Covid-betegség tünetei

A legújabb kínai esettanulmány alapján a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek a felépülés után akár fél éven keresztül is küszködhetnek a kellemetlen egészségügyi panaszokkal.

Megtalálták azt az öt gént, amelyek miatt súlyosbodhatnak a koronavírus-betegek tünetei

Genetikusok rábukkantak arra az öt kulcsfontosságú génre, amelyek összefüggésben állnak a koronavírus-fertőzés kórlefolyásának súlyosbodásával.