Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Magyar Péter már a kormányzásra készül

A politikus elárulta, szakértőkkel tárgyalt és már készül a kormányzásra.

Elfogta a rendőrség a 71 éves férfit, aki felpofozta a Tisza Párt önkéntesét

Hamar elfogták azt az idős férfit, aki felpofozta a Tisza Párt egyik önkéntesét, legalábbis ezzel gyanúsítják.

Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péternek távoznia kell a közéletből

A Fidesz vezető politikusa úgy fogalmazott, egy olyan embernek sincs helye a közéletében, mint Magyar Péter.

Magyar Péter reagált Gulyás Gergely szavaira, szerinte ő az áruló

Miután árulónak nevezte Magyar Pétert Gulyás Gergely, a Tisza Párt vezetője ugyanezt tette meg vele szemben.

Gulyás Gergely Magyar Péterről: bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal hiba

Szerinte nincs nagy jelentősége annak, amit Magyar Péter mond, mert bármikor képes az ellenkezőjét is állítani.

Gulyás Gergely szerint a Tisza Párt miatt még „a ’30-as Fidesz-siker is benne van”

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint elég tetemes a Fidesz előnye, Magyar Pétert pedig bolondnak nevezte.

Deák Dániel: Magyar Péter ideges a szavazatmennyiség miatt

Deák Dániel úgy tudja, Magyar Péter nagyon csalódott, mert sokkal több szavazatra számított a legutóbbi szavazás kapcsán.

Hivatalos: Magyar Péter megtartja a mentelmi jogát, és előrehozott választást akar

Magyar Péternek, a Tisza Párt vezetőjének nem volt miért aggódnia, hatalmas százalékban szavaztak arra a szavazók, hogy maradjon Brüsszelben, így a mentelmi joga is érintetlen marad.

Órákon belül eldől Magyar Péter sorsa

A Tisza Párt vezetője, Magyar Péter valószínűleg már sejti a végeredményt, mivel rálátása lehet a szavazás állására, aminek pillanatnyi állása is titok.

Deutsch Tamás szerint Magyar Péter akár börtönbe is kerülhet

Deutsch Tamás kizártnak tartja, hogy olyan végeredmény szülessen a reggel indult szavazáson, ami alapján Magyar Péter elhagyja Brüsszelt.