A magyar külügyminiszter is résen van, igyekszik figyelni a részletekre, mert szerinte az Európai Bizottság megint trükközni kezdett.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere, Szijjártó Péter bejelentette, hogy egy újabb fontos és nagyobb gyógyszerszállítmány landolt Magyarországon.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere személyesen reagált arra, amiket George Clooney mondott Magyarország és Orbán Viktor kapcsán.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere folytatja a munkát, és a koronavírus-betegségének vége óta sorra tesz nagyobbnál nagyobb bejelentéseket.
Egy újabb nagy és fontos beruházást jelentett be Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere a hivatalos Facebook oldalán keresztül.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén elmondta, a kormány kötelessége, hogy a lehető leggyorsabban biztosítsa a magyar állampolgárok számára a világ több helyén is fejlesztés alatt álló potenciális védőoltást.
A mai napon egy újabb fontos orvosi szállítmány futott be Magyarországra, amit Szijjártó Péter jelentett be egy videó formában.
Videóra vették Szijjártó Péter visszatérését, az első olyan munkanapját, amit a koronavírus-betegsége után tölthetett el az eddig megszokott helyén.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere egy újabb nagyon fontos szállítmányról számolt be, mely Kínából érkezik.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere megerősítette, hogy véget ért számára a koronavírus-betegség, és immáron negatív a tesztje.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere is mérhetetlenül büszke a honfitársaira, akik egy újabb nagy sikert arattak a Nemzetek Ligájában.