Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,22 Ft
Euró
394,67 Ft
Font
461,06 Ft
Bitcoin
64,913 $

További Hírek

A dühös vendég kedden vesztette el türelmét, majd Audi A5-ös kabriójával a bejárati ajtókon keresztül egyenesen behajtott a szálloda épületébe, hatalmas kárt okozva a berendezésben.

A rendőrség egyelőre ismeretlen tettesek ellen nyomoz, akiknek vélhetően köze lehet egy korábbi incidenshez is, amely a helyszínen történt.

A szállodalánchoz tartozó többi hotel azonban továbbra is működik, ide helyezik át a már meglévő foglalásokat. 

A jelenlegi energiaárak mellett lehetségessé válhat, hogy 2023 elején nem sok szálloda marad nyitva, ami súlyos csapás lehet a magyar turizmus számára.

A szektor több résztvevője is hasonló döntést fontolgat, képtelenek kigazdálkodni ugyanis a megnövekedett rezsiköltségeket.

A pünkösdi hosszú hétvégét sokan kihasználják, többen döntöttek úgy, hogy elutaznak, és egy szállodában töltik az ünnepet. 

Eddig legkevesebb 22 olyan személyről tudni, akik nem élték túl a detonációt, a körülmények továbbra sem teljesen ismertek.

Közel négyezer milliárd dollár veszteséget okozott a koronavírus-járvány a turizmusban, amelynek hazánkra is érvényes fellendülését a korlátozások eltörlésével járó nemzetközi hatások hozhatják el.

A Hotel Palazzo Zichy lett az első magyar szálloda, amelynek sikerült elérnie ezt a fantasztikus eredményt.