Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
367,64 Ft
Euró
392,77 Ft
Font
458,63 Ft
Bitcoin
61,200 $

A Sparnál most 279 forint a magszegény görögdinnye kilója

A magyarok imádják a görögdinnyét, amit ráadásul remek áron kaphatnak meg, többek között a Spar akciósan kínálja a gyümölcsöt.

További Hírek

A Spar egy kicsit visszatért a szilveszteri hangulathoz és 42 százalékkal olcsóbban kínálja a vásárlóknak a Regnum juhbeles virslit.

A cég közleményében nem írják, mekkora az emelés mértéke, de a tavalyi közlésben megtalálható 285 ezer forint alapján 16% körüli emelésről döntöttek.

A gyártó jelentette, hogy érzékszervi elváltozás miatt kivonja a forgalomból csomagolt aszalt szilváját.

A Spar saját márkás mákját visszahívta a Nébih, a vásárlóknak pedig azt javasolják, semmiképp ne fogyasszák el a terméket.

Érzékszervi nem megfelelőség az indok, január 12-ig bármelyik Sparban visszaveszik a terméket.

Ennek során azt kérik a potenciális áldozatoktól, hogy osszák meg a bejegyzésüket, emellett hagyjanak egy kommentet alatta, majd a regisztráció után további adatokat próbálnak megszerezni.

Először Budapesten, Szegeden és Hódmezővásárhelyen tesztelik az új rendszert, később azonban újabb üzletek is bekapcsolódnának a kezdeményezésbe.

Heiszler Gabriella, a Spar vezérigazgatója rámutatott, a trappista és egyéb sajtok is azért drágulnak megállás nélkül, mert a 2,8%-os tej még mindig hatósági áras, ami tejzsírt von ki a gyártók piacáról.

A szentendrei Spar az energiatakarékosság jegyében újul meg, közel egymilliárd forintból, ami azért is lényeges, mert a hipermarket nemcsak a város, hanem a régió vásárlóit is kiszolgálja.

A bolt legközelebbi riválisa az Aldi közelben lévő egysége lesz, ám nincs messze a CBA Príma és a Tesco Express sem.