Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,26 Ft
Euró
393,63 Ft
Font
461,15 Ft
Bitcoin
69,923 $

Orbán Viktor elmondta, számára melyik a legjobb vakcina, és már csak nyugati oltások érkeznek

Orbán Viktor ugyan szívesen rendelne még orosz és kínai vakcinákat, jelenleg nincs rájuk szükség ebben a formában, a nyugati utánpótlás elegendő.

További Hírek

Szlávik János nem ért egyet azokkal a véleményekkel, miszerint a Magyarországon elérhető kínai vakcina nem nyújt védelmet.

A kínai gyártók nem tétlenkedtek, a manapság leginkább fertőző delta variáns ellen pedig már ki is fejlesztették az új oltóanyagot, mely nemsokára elérhetővé válik.

Boldogkői Zsolt szerint egy újabb járványhullám során leginkább azok lehetnek veszélyben, akik nem oltatták be magukat.

Az immunológus szakember úgy gondolja, habár az őszi hullám inkább az első járványhullámhoz lesz hasonló, az alacsony ellenanyagszinttel rendelkezőket előnyben kéne részesíteni.

Falus András immunológus szerint súlyos hiba volt a 60 év felettiek kínai vakcinával való oltása, ezért minél hamarabb orvosolni kell a problémát.

Erdei Anna immunológus kijelentette, hogy már több ember esetében egyértelműen látszik, a kínai Sinopharm vakcina nem idézett elő kellő védettséget.

Merkely Béla pontos és nagyon fontos adatokat közölt a megismételt antitestvizsgálatokról, amik ismét rámutattak arra, hogy a vakcinák hatékonyak és védelmet nyújtanak.

A kínai gyártmányú vakcinához hasonlóan az AstraZeneca-védőoltások esetében is megfigyelték, hogy a beoltottak 15-20 százalékánál nem alakul ki megfelelő immunitás.

A magyar kormány arról döntött, hogy Magyarország 200-200 ezer adag, kínai fejlesztésű Sinopharm koronavírus elleni védőoltást ajándékoz Bosznia-Hercegovina és Montenegró számára. A Magyar Közlönyben megjelent határozat azonnali hatállyal intézkedik az említett vakcina ajándékba adásáról a két ország számára – írja a Napi.hu.  A Sinopharm koronavírus elleni oltóanyag 400 ezer adagjának rendelkezésre bocsátásáról Kásler Miklós emberi […]

A legújabb tájékoztatás szerint semmi akadálya sem lesz mostantól annak, hogy a Sinopharm-oltóanyagban részesülő személyek megkapják a harmadik oltást is.