Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Az USA információkkal segítette az ukránokat, akik végül elsüllyesztették a Moszkvát

A források azt állítják, hogy az Egyesült Államok információkat adott át az ukránoknak, akik azok segítségével sikeres támadást tudtak indítani az orosz haderő egyik legfontosabb hadihajója ellen, mely végül elsüllyedt.

További Hírek

A CIA ex-igazgatója szerint a Pentagon ufófelvételei hátborzongatóan valóságosak

John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség egykori elnöke a New York Times legutóbbi riportjában a 2017-ben nyilvánosságra került ufókkal kapcsolatos, Pentagon-videókról osztotta meg a véleményét.

A koronavírus elérte a Pentagont is, nem tudnak mit kezdeni a tömeges fertőzésekkel

Elérte az amerikai védelmi minisztérium legnagyobb szintjeit is a koronavírus, már a Pentagonban is arról számoltak be, hogy az egyik hadihajójukat súlyos járványkitörés sújtja és egy hét alatt 1300 fertőzöttet találtak a katonaságban.

Most valódi válaszokat kaphatunk az ufókról a Pentagontól

A CNN értesülései szerint az amerikai védelmi minisztérium egy speciális csoportot hozott létre, amellyel a légierő által detektált azonosítatlan repülő tárgyakat kívánják tüzetesebben megvizsgálni.

Szenzáció: nem Földön készült szerkezeteknek minősített néhány ufót a Pentagon

A New York Times legutóbbi riportjából kiderült, hogy az amerikai nemzetvédelmi minisztérium hamarosan újabb dokumentumokat hozhat nyilvánosságra az ufókkal kapcsolatban.

Űrbéli nukleáris tesztek tehetik tönkre a Pentagon műholdjait

Az Amerikai Védelmi Minisztérium szerdán közzétett stratégiai jelentéséből kiderült, hogy meglehetősen féltik az atombomba-kísérletektől a hírszerzésre használt szondáikat.