Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Visszalépett a Pride támogatásától egy olasz jobboldali kormányzó, meglepő az indok

Sajtóértesülések szerint a kormányzó visszalépése összefüggésbe hozható a kormány azon tervével, hogy kriminalizálja a külföldön béranyaságot kérőket.

Hét hónapos terhes barátnőjét gyilkolta meg egy olasz férfi

A feltételezések szerint tettét azután követte el, hogy rájött, a nőnek viszonya van valakivel.

Összecserélte a járatokat a Ryanair, majdnem rossz helyen kötöttek ki a magyar utasok

Egy darabig tanácstalanul ácsorgott mindenki, s közel egy óra után jutottak el ahhoz a kapuhoz, ahonnan a megfelelő gép indult.

A világ legnagyobb harcsáját fogta ki egy olasz horgász

Elmondása szerint az elvesztésétől való félelem miatt majdnem pánikba esett, hiszen 23 év alatt sosem látott még ilyen óriási halat.

Olaszországi hajóbaleset: két olasz titkosügynök is a halálos áldozatok között

A vasárnap történt tragikus hajóbaleset következtében négy ember életét vesztette, most pedig kiderült, hogy a halálos áldozatok között van két olasz titkosszolgálati ügynök, valamint az izraeli biztonsági erők egy nyugalmazott tagja is.

Olaszországi hajóbaleset: négy ember életét vesztette

A vasárnap késő este felborult, turistákat szállító hajó fedélzetén több ember tartózkodott, most négy ember holttestét emelték ki a vízből.

Felborult egy turistákat szállító hajó Olaszországban, többen meghaltak

Többen életüket vesztették az olaszországi hajó-balesetben, de eltűntek is vannak, így félő, hogy tovább nő az áldozatok száma.

Újra munkába állt Ferenc pápa a lázát követően

Szombat reggel visszatért a munkába Ferenc pápa, nem sokkal azután, hogy lázzal küszködött, ami miatt át kellett írnia a programját.

A bíróság felfüggesztette az olaszországi medvék elaltatására kiadott utasítást

A két medvéért az állatvédő csoportok harcolnak, most pedig úgy tűnik, célt értek a bíróságon.

Olaszországba utazna? Nem árt, ha ezekről tudomást szerez indulás előtt

Jó tudni, hogy már tilos a Spanyol lépcsőn üldögélni, vagy éppen tiltott helyen szelfit készíteni, de ezeken kívül több dolog is van, amikre oda kell figyelni.