Ahogy az várható volt, az EU elfogadta az olajárplafonra vonatkozó javaslatot, s ahogyan az ennek okán szintén várható volt, Oroszország most közölte, kizárólag azon országoknak hajlandó olajat eladni, melyek piaci alapon működnek együtt vele.
Az orosz olajimport betiltása miatt az árak az egekbe szöktek, az amerikai elnök pedig eddig soha nem látott mértékű kibocsátással válaszolt.
Az eddigi legnagyobb mértékű amerikai olajtartalék felszabadítását tervezik, ezáltal visszaeshet a globális olajár.
A Mol finomítói nagyobb beruházás nélkül is képesek lehetnek az orosztól eltérő nyersanyagot is feldolgozni, legalábbis Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője szerint.
Az amerikai elnök arra készül, hogy jelentős mennyiségű olajat szabadít fel a kőolajkészletükből, amivel javítanák a helyzetüket az energiaárak piacán.
Dübörög az amerikai olajbiznisz, árad a pénz, de a befektetők nem igazán rohannak, hogy részvényeket vásároljanak – pedig egy elemző szerint épp itt lenne az ideje.
Miközben a szankciókat bevezető országoknak rubelben vagy aranyban kell majd fizetniük, addig a baráti államok akár kriptovalutában is folyósíthatják az összegeket.
A JPMorgan Chase & Co. szakértői 100 dollár fölötti átlagos olajárral kalkulálnak év végéig, főként az Ukrajna ellen indított orosz háború és az erre válaszul született szankciók hatására.
Orbán Viktor éjjel jelentkezett az európai uniós miniszterelnökök tanácskozását követően, amin személyesen vett részt.
Ukrajna külügyminisztere ma reggel arra szólította fel az Európai Unió országait, hogy utasítsák el az orosz elnök követelését.
Az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatala szerint a szél- és napenergia-iparhoz köthető munkahelyek az elkövetkező tíz évben a leggyorsabban növekvő szakmák közé tartozhatnak.