Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,02 Ft
Euró
394,28 Ft
Font
457,87 Ft
Bitcoin
64,724 $

További Hírek

Múlóban az állampapírok hatása, a befektetők ismét lecsaphatnak az ingatlanokra.

15 ezer fővel emelkedett tavaly a véradók száma az előző évhez képest.

A vállalat részvényeinek értéke 10 százalékot zuhant a tőzsdén a híreket követően.

2024-ben a nyugdíjelőleget végzéssel kell megállapítani határozat helyett, emellett egy új lehetőség is megnyílt.

Kitörni látszik az eddigi 70 ezres sávból a havi adásvételek száma a belföldi használtautó-piacon.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebookon dicsekedett el azzal, hogy a Magyar Falu program keretein belül elindított támogatási program 1400 településen tudott kisboltoknak segíteni.

Igen komoly tervei vannak a magyar kormánynak a foglalkoztatottság növelésével, ami jelenleg is magas.

A hétfői, második fordulón sem született megállapodás az Audi dolgozóit képviselő szakszervezet és a vállalat vezetése között a bérekről.

Véleményük szerint ennek egyik oka, hogy a pedagógusok és a családsegítők túlterheltek, de az is probléma, hogy az iskolákban nincs az életkornak megfelelő szexuális nevelés.

Így a számuk a teljes munkaidős, bejelentett alkalmazottakat tekintve megközelítette a 125 ezret.