Sam Bankman-Fried nettó vagyona korábban 26 milliárd dollárra rúgott, és a Bahamákról irányította a világ egyik legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéjét, egészen addig, amíg a kirobbant botrány nyomán novemberben le nem mondott.
Nem volt a helyzet magaslatán az a férfi, aki rablással kezdte volna az új esztendőt, majd nem sokkal később letartóztatták.
A másodfokú ügyészség a Dózsa György úti balesetben részes egyik sofőr letartóztatását indítványozza, miután M. Richard ellen újabb büntetőeljárás indult.
Már a közösségi médiában is elterjedt az a felvétel, melyen látszik, ahogyan a kanadai rendőrség betört egy család otthonába, akik szilveszteri összejövetelt tartottak a gyülekezési korlátozások ellenére.
A rendőrség azonban lecsapott rájuk, és véget vetettek ennek a sorozatnak, melynek ideje alatt közel négymillió forint értékben loptak dohánytermékeket budapesti és Budapest környéki dohányboltokból.
A Las Vegas-i reptér szóvivője közölte, hogy őrizetbe vették azt a férfit, aki kimászott az Alaska Airlines egyik felszállni készülő repülőjének szárnyára.
Az amerikai hatóságok letartóztattak egy 21 éves férfit, aki a gyanú szerint három lövést adott le a 26 éves Caitlyn Kaufman szakápolóra, aki belehalt sérüléseibe.
A magyar rendőrség az ígérteknek megfelelően szigorúan jár el azokkal szemben, akik nem tartják be a szabályokat, így nemrég közel 10 helyet zártak be.
Kiderült ugyanis, hogy Erich Zwettler több ponton is hibázhatott, és elkerülhető lehetett volna, hogy a fiatal szélsőséges gyilkosságokat kövessen el.
A Manchester United egykori egyik legfontosabb játékosát nemrég letartóztatták, miután állítólag bántalmazta a barátnőjét.