Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

További Hírek

Lázárt megkérdezte a felesége, hogy normális-e, amikor békülni hívta Márki-Zayt

Lázár János kocsmafórumot tartott Hódmezővásárhelyen, amelynek keretében beszélt a polgármesterhez fűződő viszonyáról is, akinek nehezen mondta ki a nevét, többször csak úgy hivatkozott rá, hogy „az ember“. 

Márki-Zay Péter: „Tégla-e, aki szóba áll egy fideszessel?”

A korábbi miniszterelnök-jelölt igyekezett tisztázni a dolgokat, miután Lázár Jánossal tárgyalt, és ez sokaknak nem tetszett.

A DK-nak nem tetszik Márki-Zay és Lázár egyeztetésre: MZP együttműködik a NER-rel

Molnár Csaba, a DK politikusa bírálta a fegyverszünetet, amelyet Márki-Zay Péter kötött Lázár Jánossal Hódmezővásárhely fejlődése érdekében. 

Márki-Zay és Lázár: négy év után fegyverszünetet kötöttünk

Márki-Zay Péter és Lázár János közös munkamegbeszélését követően egy sajtótájékoztató keretében számoltak be az eredményekről.

Megvolt a munkamegbeszélés Lázár és Márki-Zay között, mutatjuk a részleteket

Sor került a munkamegbeszélésre Márki-Zay Péter és Lázár János között, ezt követően pedig egy sajtótájékoztatót is tartottak.

Márki-Zay a keddi találkozó előtt közölte, nem ért egyet Lázár János politikájával és erkölcseivel

Márki-Zay Péter, a volt miniszterelnök-jelölt négy év után újra tárgyalóasztalhoz ül Lázár Jánossal, ami részben egy történelmi pillanat is lesz.

Kiderült az időpont, ekkor fog találkozni Márki-Zay Péter és Lázár János

Mint ismert, Lázár János munkamegbeszélésre hívta Márki-Zay Pétert, aki el is fogadta a meghívást, most pedig kiderült a találkozó időpontja is.

Márki-Zay Péter bejelentette, elfogadja Lázár János zárt ajtós munkamegbeszélési meghívását

Miután Lázár János nyilvános formában meghívta Hódmezővásárhely polgármesterét a munkamegbeszélésre, hivatalos formában is megérkezett a meghívás.

Márki-Zay Péter reagált Lázár János munkamegbeszélési meghívására

Lázár János szerda délután tette közzé nyilvánosan meghívását Márki-Zay Péter számára, Hódmezővásárhely polgármestere pedig most reagált a megkeresésre.

Lázár János Márki-Zay Péter legyőzéséről: „a 12 százalék különbség szerintem elég meggyőző”

Lázár János, a Fidesz-KDNP egyik legnépszerűbb politikusa meglepően nagy győzelmet aratott az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péterrel szemben.