Sztankovics, a Ferencváros edzője több mint jól ismeri az olasz futballt, így a Fiorentina játékát is, ami nagy kincs lehet csapata számára.
Az FC Barcelona a hivatalos weboldalán jelentette be, hogy közös megegyezésre felbontották a klub sportigazgatójának és korábbi játékosának, Éric Abidalnak a szerződését.
A Bajnokok Ligájában érdekelt ferencvárosi csapat egy esetleges sikert követően nem szeretne négy napon belül két tétmeccset játszani.
Mint ismeretes, példátlan nagy vereséget szenvedett az FC Barcelona a Bayern München ellen, Quique Setién gárdája egy 8-2-es pofonba szaladt bele, amely erősen elképzelhető, hogy az edző állásába kerülhet.
Történelmi vereségbe szaladt bele tegnap az FC Barcelona a Bayern Münchennel szemben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a katalánok 8-2-re kaptak ki egy teljes mértékben megalázó vereség kereteiben.
Bejelentette a hivatalos weboldalán az Arsenal csapata, hogy közös megegyezésre távozik a csapattól Raul Sanllehi, a klub szakmai ügyekért felelős vezetője, és már a helyettese is megvan.
Változások előtt állhat a Juventus, miután menesztették Maurizio Sarri vezetőedzőt, és az olasz válogatott legendáját, Andrea Pirlót nevezték ki a kispadra.
A vasárnap megtartott sorsoláson eldőlt, hogy a svéd bajnok Djurgarden lesz a Ferencváros ellenfele Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.
Egyes klubok szerint ez csak még inkább elmélyítette volna a különbséget a kisebb és nagyobb csapatok között, ezért a következő szezontól kezdődően visszatérnek a három cserelehetőséghez.
A legfrissebb információk szerint az egy ismert esetet leszámítva nem találtak újabb fertőzött személyt a csapat körül.
Az Arsenal nagyon meg szeretné tartani a támadóját, aki cserébe álomfizetést kaphat, egy olyan összeget, melyről sokan még álmodni sem mernének, ráadásul ez heti szinten értendő.