Szlávik János elmondta, nagyon sok olyan beteg is fekszik kórházban, akik rendelkeznek oltással, ugyanakkor azok, akiknek az állapota súlyosabb, többségében oltatlanok.
Varga Zoltán szerint a a negyedik hullám "rárúgta az ajtót Orbán Viktor felelőtlen járványkezelésére".
A kutatások szerint a harmadik oltás sokkal tovább lehet hatásos, mint az első kettő.
Az intenzív osztályokon dolgozó orvosoknál kevés ember tudja a világon jobban, mekkora pusztítást tud végezni az emberi szervezettel a koronavírus-fertőzés.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint az átoltottság miatt laposabb járványhullámra lehet számítani.
Komoly gondot jelent Európában a merev oltásellenesek meggyőzése, egyes döntések azonban látszólag bejönnek.
A gyógyszergyártó bejelentette, hogy minden alkalmazottnak kötelező lesz felvenni a védőoltást.
A szigorítások hatására megnőtt oltási kedv Ausztriában.
Kutatók létrehoztak egy olyan gépet, ami fájdalommentesen képes beszúrni az emberek vállába a védőoltást.
A King’s College London tudósai új tanulmányt tettek közzé, amelyben hosszasan vizsgálták az első hullámot követő, meddig tart a természetes immunitása a korábbi fertőzötteknek.
Nem sokkal azelőtt ismertették az elmúlt napok vírusaidait az erősödő negyedik hullám idején, ami sok áldozatot követel.