A miniszterelnök-jelölt a közösségi oldalán osztotta meg, hogy pozitív koronavírus-tesztet produkált.
Keleti szomszédunknál naponta közlik a lakossággal, hogy a koronavírus-fertőzöttek hány százaléka volt oltott, és közülük hányan kerültek lélegeztetőgépre és hányan hunytak el.
Mind a favipiravir, mind a remdesivir ingyenesen elérhető, ezen felül más engedélyezett gyógyszereket is felírhat számunkra az orvos.
A cseh kormány egy drasztikus döntést hozott: olyan fotókat tettek közzé, melyeken a koronavírusban elhunytak, illetve a vírusban haldoklók szerepelnek – ezzel ösztönözve a lakosságot az oltás felvételére.
Egy bécsi bordélyház biztosítja az oltást, majd ingyen látogatást biztosító kuponokat osztogat az ajánlatot igénybe vevőknek.
A németek szerint a 30 év alattiak esetében csak a BioNTech-Pfizer vakcina a biztonságos.
A szennyvízadatok továbbra is a járvány felszálló ágát jelzik.
Az operatív törzs ismertette az aktuális vírusadatokat az elmúlt 24 óráról, benne a kórházi számokkal, így azt is tudhatjuk, hogy hányan szorulnak intenzív ellátásra.
A legelső, vuhani kitörés óta a legsúlyosabb járványhelyzetével küzd a Kínai Népköztársaság, amely miatt több várost teljesen le kellet zárni.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja szerint az oltatlan munkavállalók inkább elmennek fizetés nélküli szabadságra, vagy átmennek olyan intézményekbe, ahol nem teszik kötelezővé a vakcinát.