Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,25 Ft
Euró
393,97 Ft
Font
460,19 Ft
Bitcoin
63,016 $

További Hírek

Egy 49 éves gyömrői nő késszúrásokkal válaszolt férje ütéseire, elmondása szerint önvédelemből cselekedett.

Hat év fegyházbüntetésre ítélték azt a 38 éves bátonyterenyei férfit, aki a nyílt utcán, egy szóváltást követően szúrta meg nyakán és karján egykori partnerét.

Az egészen tragikus és elszomorító incidens a romániai Déván történt még szerdán, fényes nappal.

A kínai sajtó beszámolói szerint hétfőn őrizetbe vették a sanghaji Fudan Egyetem egyik professzorát, miután a férfi a gyanú szerint az egyetem kampuszán belül meggyilkolta az intézménybe kinevezett párttitkárt.

A kelet-kínai rendőrség szerint egy halálos késes támadásban legalább 5 ember meghalt és 15-en megsérültek.

Befejezték a nyomozást a rendőrök annak az ügyben, amely során egy nő kikötözte partnerét az ágyhoz, ezután több mint ötven késszúrással, brutális kegyetlenséggel végzett vele.

A három főből álló vádlotti csoport a sértett kiskutyáját nehezményezte, majd halálosan megszúrták áldozatukat, aki a helyszínen életét vesztette.

A 28 éves férfi egy heves vita során támadott rá egykori partnerére, akit életveszélyesen megsebesített, miközben az incidenst 4 éves közös gyermekük is végignézte.

Végzett a rendőrség a palesztin támadóval, miután a férfi késsel támadt két izraelire hétfőn.

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott partnerének veszekedés közben.