Oláh Ibolya és Sipos Tomi nagyon sokat készültek a párbajukra, amit humorosan kezelnek, nem feszülnek rá a dologra.
Minden eddiginél érdemesebb lesz figyelni az eseményeket a Sztárban Sztárban, ugyanis az egyéni produkciók mellett párbajozni is fognak a versenyzők. Időközben arra is fény derült, milyen felállásban teszik ezt meg az énekesek.
Nagyon közel járunk a fináléhoz, hiszen már csak hatan vannak versenyben, és hamarosan ismét búcsúzni fog valaki. Azt is megtudhattuk, hogy Tóth Andi, aki idén már zsűritag, a döntő idején dobhatja ki az új albumát, ugyanis újra énekel.
Oláh Ibolya és Sipos Tomi például a Hooligans frontemberét, Csipát fogja alakítani a párbaj alatt, ami rendkívül izgalmasan hangzik. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy közösen készülnek az előadásra, amire ugyancsak nem volt példa.
NE HAGYD KI
Tomi azt mondta, van még mit gyúrni a produkción, de ezerrel dolgoznak az ügyön. Viccesen hozzátette, miután Ibolya 50, ő pedig 100 kiló, optikailag mindenképpen egy érdekes produkció lesz.
„Lesznek itt érdekes dolgok.” Tominak annyi előnye lehet talán, hogy jól ismeri Csipát, már a kezdetektől. Mindketten lazán fogják fel a kihívást, amire nem igazi párbajként tekintenek, hanem inkább egymást segítik.