Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,943 $

Csak szólni kellett: érkezik a „szappanszállítmány” a Leöveybe

Mókás történetnek tűnik, jobban belegondolva azonban elég szomorú, hogy erre fel kell hívni a figyelmet.

Fotó: Twenty20
Belföld

Bense Róbert

Szerkesztő
TÉMÁK
#dk

„Ha ez kell ahhoz, hogy a törvénytelen kormány ellássa legalább az alapvető feladatait, akkor a DK minden egyes iskoláról külön sajtótájékoztatót fog tartani. Ennél persze jóval egyszerűbb lenne, ha kormányoznának, és nem csak akkor mozdulnának meg, amikor kiderül egy-egy felháborító mulasztás. Ennél a tanáraink és a gyerekeink is jobbat érdemelnek” – írta legújabb közleményében a DK.

Célozva ezzel arra a korábbi értesülésre, miszerint egy hónapja nincsen szappan a budapesti Leövey Klára Gimnáziumban, és egy közös levelezésben még a tanárokat kérték meg arra, hogy dobják össze azt a 2500 forintot, amiből meg tudják vásárolni a szükséges mennyiséget.

Mint ahogy arról beszámoltunk, Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője a hír hallatán magyarázatot kért az oktatásért felelős Belügyminisztériumtól. A képviselő akkor úgy fogalmazott „ilyen botrány egyetlen európai ország egyetlen iskolájában sem fordulhatna elő.”

A mostani szappanhiány egyébként a tanári mosdóra vonatkozott, azonban a gimnáziumban szó esett arról is, hogy szülői segítséget kell kérni, hogy a diákok számára is megfelelő higiéniai feltételeket tudjanak biztosítani – számolt be róla az ATV.

Szentkirályi "kitakarítaná" a Gyurcsány embereivel teli városházát”

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje azt mondta, szeretné "kitakarítani" a Gyurcsány embereivel teli városházát.