Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Videón Szoboszlai két gólpassza a Tottenham ellen, ami bajnoki címet ért

Videón Szoboszlai két gólpassza a Tottenham ellen, ami bajnoki címet ért

Videón Szoboszlai két gólpassza a Tottenham ellen, ami bajnoki címet ért
Fotó: Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott tagja a csapat edzésén a telki edzõközpontban 2024 november 18-án. A magyar csapat másnap a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában Németország ellen lép pályára. MTI/Kovács Tamás

Szoboszlai Dominik is kivette a részét a Tottenham elleni sikerből, ami egyúttal bajnoki címet jelentett a Liverpool számára az angol bajnokságban.

A Liverpool újra bajnoknak mondhatja magát, és egyúttal ez az első olyan cím, amit Slottal húztak be. A holland már az első idényében visszajuttatta a csúcsra a legendás csapatot, akikre ígéretes jövő várhat, nagyon nehéz lesz legyőzni őket.

Szoboszlai Dominik rendkívül boldogan nyilatkozott a Tottenham elleni siker után. A két gólpasszával megint kivette a részét a sikerből, majd természetesen a nagy ünneplés sem maradhatott el, kiegészülve a szurkolókkal, akik boldogabbak, mint valaha.

Orbán Viktor miniszterelnök gyakorlatilag azonnal gratulált a magyar válogatott csapatkapitányának. Hozzá hasonlóan Marco Rossi is így tett, aki szintén végtelenül büszke arra, amit a játékosa elért, és ez csak a kezdet. Dominik még mindig csak 24 esztendős, sok szép év állhat előtte a labdarúgásban.

Érdemes megnézni az összefoglaló videót a vasárnapi kiütéses győzelemről, mert rengeteg minden történt a 90 perc alatt. Dominik szinte mindenhol ott volt a pályán, és ez a két újabb gólpassz újfent jelzéskertékű lehet a külföldi és magyar kritikusainak.

Hamarosan pedig jöhet a megérdemelt pihenő, Dominik számára is. Miután idén nyáron Európa-bajnokságot és világbajnokságot sem rendeznek, a játékosok többet pihenhetnek a megszokottnál, majd hetekkel később megkezdődik a nyári felkészülés az új szezonra.