Videón Szoboszlai Dominik megadott és meg nem adott gólja a Tottenham ellen
Szoboszlai Dominik kétszer is betalált a Tottenham ellen az angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóján, de csak az egyik gólját adták meg.
Szoboszlai Dominik is ott volt a Liverpool kezdőjében a Tottenham ellen, ami nem okozhatott meglepetést, hiszen Slot egyik legfontosabb alapemberéről beszélünk, aki egyre több gólt termel a csapatnak. Dominik remek rúgótechnikával rendelkezik, így a befejezések sem okoznak számára problémát.
Miután azonban nagyon önzetlen, több gólja is lehetne, ami úgy tűnik, hogy változóban van. Jó példa erre a Tottenham elleni visszavágó, aminek ideje alatt a magyar válogatott vezére kétszer is betalált. Az első találatát azonban les révén elvették, kevésen múlt, hogy Dominik góljával szerezzen vezetést a csapat.
A Liverpool végül így is ledolgozta a hátrányát, miután az első meccsen 1-0-ra kikaptak, most viszont 4-0-val küldték haza a londoni csapatot, akik csak szenvednek ebben az idényben. Dominik második gólja körül már nem voltak kérdések, és az ünneplésnek is megadta a módját a Liverpool szurkolóinak egyik nagy kedvence, aki hamarosan döntőt játszhat a kupában a Newcastle ellen.