Szoboszlai Dominik Kerkez Milos-ról: nagyon rossz ellenfél
A Liverpool középpályása mondta is neki, hogy „bárkinek odacsúszhatsz, csak nekem ne, mert a válogatottban mind a ketten kellünk”.
Szoboszlai Dominik a Spíler TV-nek adott interjút, amelyben egyebek mellett a Premier League, saját teljesítménye, Kerkez Milos és az öltözködés is szóba került. A magyar válogatott csapatkapitánya úgy fogalmazott: „Az előző évben inkább a csapattársaim kiszolgálására helyeztem a hangsúlyt, szóval kellett idő, de most már el kell kezdenem a saját dolgomat is csinálni, s úgy gondolom, az elmúlt időszakban minél többet próbálkoztam, annál sikeresebb voltam benne”.
Szerinte a Southampton elleni, idénybeli első gólja fordulópont volt. „Mindig az első a legnehezebb, de folytatni kell tovább a próbálkozásokat. Szeretnék minden egyes alkalommal annyit hozzáadni a csapat eredményességéhez, amennyit csak tudok, gólpasszal és gólokkal is…” – magyarázta a Liverpool középpályása.
Majd amikor Milos-ra terelődött a szó, Szoboszlai azt mondta: nagyon jóban vannak, a pályán kívül is, úgyhogy próbál rá odafigyelni, mert „kis odafigyelést igényel szegény”.
Hozzáfűzte, miszerint Kerkez Milos „nagyon rossz ellenfél, mondtam is neki, hogy bárkinek odacsúszhatsz, csak nekem ne, mert a válogatottban mind a ketten kellünk”. Mindemellett a Spíler TV kommentátora azt is megemlítette, hogy Fabrizio Romano nemzetközi futball transzfer szakértő „a középpálya démona” becenevet aggatta Szoboszlaira – szemlézte az interjút az Origo Sport.
NE HAGYD KI
Ezután arról érdeklődött, eljutott-e ez az egész az érintetthez, s ha igen, mit gondol róla. Szoboszlai Dominik erre úgy felelt: „Én is olvastam róla néhány cikket, hogy így nevezett engem. Tök őszintén, majd megkérdezem tőle, miért erre a névre gondolt, akkor talán rá tudok jönni”.
Korábban azt is megírtuk, hogy egy elemzés szerint Szoboszlai Dominik a Liverpool egyik legértékesebb játékosa. Sőt, az elemzés szerint ha ő nincs, a csapat sem képes ilyen teljesítményt nyújtani.