Dollár
424,48 Ft
Euró
408,50 Ft
Font
454,36 Ft
Bitcoin
19,180 $

Szijjártó: mindent el kell követni, hogy elkerüljük a közvetlen összecsapást a NATO és Oroszország között

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
not image

Takács Petra

2022. június 29. - 16:33

Szijjártó Péter külügyminiszter is azt mondta, a jelenlegi kép alapján jelentős a kockázata annak, hogy az ukrajnai háború nem mostanában fog véget érni.

Mindent el kell követni, hogy elkerüljük a közvetlen összecsapást a NATO és Oroszország között, miután továbbra is jelentős a kockázata annak, hogy hosszan el fog tartani az ukrajnai háború – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Madridban.

Soron kívül Kamion sárvédőjébe akadt bele egy férfi lába az M5-ösön

 A tárcavezető a NATO csúcstalálkozójáról jelentkezett, s kiemelte, hogy a konfliktus elhúzódása “azzal a következménnyel jár, hogy emberek ezrei halnak meg teljesen értelmetlenül, hogy tartósan fennmarad a háborús inflációs környezet, aminek nyomán globális gazdasági válság alakulhat ki, és az energiaellátás biztonsága is komolyan sérül a következő időszakban”. Rámutatott, hogy ezért minden eddiginél fontosabb a béke mielőbbi megteremtése.

Hozzátette, hogy szükséges a stratégiai kommunikációs csatornák fenntartása a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontáció elkerülése és a szándékolatlan eszkaláció kiküszöbölése érdekében.

Szijjártó Péter közölte, hogy a nap folyamán elfogadják a szövetség új stratégiai koncepcióját, amire már nagy szükség volt, ugyanis 2010 óta jelentős mértékben átalakult a világ biztonsági környezete. A dokumentum “360 fokos védelmet” fogalmaz meg, azaz gyakorlatilag azt jelenti, hogy a keletről és a délről érkező fenyegetésekkel egyaránt foglalkozni kívánnak, így a NATO-nak a terrorizmussal és az annak nyomán kialakuló migrációs hullámokkal szembeni fellépés is feladata lesz.

Tájékoztatása szerint emellett átfogó támogatási csomagot hagynak jóvá a tagállamok Ukrajna számára, amely alapvetően képzési és oktatási támogatásról, a háború utáni újjáépítésről, kibervédelemről és golyóálló mellények szállításáról szól.
“Ez a csomag ebben a formában biztosítja, hogy a NATO mint szövetség továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába. Alapfilozófiája lehetővé teszi, hogy továbbra is elkerüljük a közvetlen konfrontációt a NATO és Oroszország között” – szögezte le.

A miniszter ezt követően örömmel nyugtázta, hogy sikeresen lezárultak a tárgyalások Törökország, valamint Finnország és Svédország között, így utóbbiak meghívást kaphatnak a katonai szervezetbe.

Végül pedig aláhúzta: “Magyarország folyamatosan hozzájárul ahhoz, hogy a NATO továbbra is minden idők legsikeresebb védelmi szövetsége lehessen”. Majd erre fontos példaként hozta fel, hogy hazánk védelmi kiadásai a friss beruházásokkal és fejlesztésekkel, a honvédelmi alappal már jövőre, az eredeti vállalásnál egy évvel korábban elérik a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát.