18+

A megtekinteni kívánt tartalom csak felnőtteknek ajánlott.

Elmúltál már 18 éves?

Szexuálisan molesztálta tinédzser diákját egy magántanár

Unsplash
not image

Kulcsár Péter

2021. szeptember 15. - 17:27

Tizennegyedik életévét betöltött személlyel, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt emeltek vádat azzal a magántanárral szemben, aki megerőszakolta kiskorú tanítványát.

A vádirat szerint az ötvenes éveiben lévő férfi már 15 éves kora óta foglalkozott a kiskorú sértettel egy Vas megyében lévő településen lévő lakásán – írta az ugyeszseg.hu.

A vádlott az évek során a kiskorú sértettel bizalmi kapcsolatot alakított ki, vele magánéleti, és szexuális élettel kapcsolatos beszélgetéseket is folytatott.

A vádlott 2019 tavaszától üdvözlésül és néha a tanórán is megölelte, rendszeresen kicsimnek, szerelmemnek szólította a lányt, ami a sértettet nem zavarta, mert tudta, hogy a vádlott más tanítványait is így hívja.

2019 szeptemberében és októberében a vádlott óra közben két-három alkalommal megcsókolta a sértettet, aki próbált elhúzódni és testbeszéddel jelezni, hogy ezt nem akarja. A sértett a történteket azonban a szüleinek akkor még nem mondta el.

2019. október közepén, a magánórán a vádlott ismét megcsókolta a sértettet, majd a farmernadrág szakadásán keresztül benyúlt a farmere alá. A kiskorú sértett összezárta a lábait, így jelezte, hogy ellenzi a cselekményt, majd az óra befejezése után tájékoztatta a szüleit a történtekről.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.