Sürgős segítséget kértek a szülők a szakértőktől, miután gyermeküket áramütés érte, amikor belenyúlt a konnektorba.
Összetört és kiégett repülőgépekről érkeztek felvételek az utasok telefonjaira, emiatt a gép visszafordult a terminálhoz, majd több órás késéssel tudott csak újra elindulni.
Az Egyesült Államok és Görögország annak kapcsán is tárgyalásokat folytat, hogy megerősítsék a védelmi képességeket a Rodosz, Leszbosz és Híosz szigetekre kiterjedően.
Maia Sandu úgy véli, „ébernek és óvatosnak kell lenniük”, azt viszont egyáltalán nem szeretné, hogy „a félelem hatalmába kerítse a társadalmat”.
A külügyminisztérium szerint mindez Oroszország dezinformációs kampányának a része, mert valójában az oroszok azok, akik megszegik az erre vonatkozó egyezményeket.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint ezt a lépést egyértelműen „a provokáció elemeként” kellene kezelni, amely nem más, mint „szélsőségesség és politikai képmutatás”.
Gyilkossággal, csalással és közokirat-hamisítással vádolják azt a nőt, aki korábban aneszteziológusnak adta ki magát.
Máté legnagyobb örömére azt kapta születésnapjára, hogy szinte mindent megnézhetett és kipróbálhatott a rendőrségen, amellyel a kisfiú hősies cselekedetei előtt szerettek volna tisztelegni.
Azzal vádolta az ukrán hatóságokat, hogy „gyermekeket használnak emberi pajzsként” és 14 ezer embert öltek meg a Donbászban, miközben hangoztatta, továbbra sem támadják a civil infrastruktúrát.
Az áremelkedés következtében idén legalább 2300 milliárdot is elszórhatnak a családok a semmire, miközben az árstop nélkül még ennél is nagyobb lenne a drágulás nyugtája.