Az amerikai külügyminiszter és védelmi miniszter a kongresszus vezetőinek engedélyét kérte, hogy „megszakítás nélkül” tudjanak katonai támogatást nyújtani az ukránoknak.
Az orosz diplomata szerint Washington „makacsul elutasítja, hogy felelősséget vállaljon saját külgazdasági hibáiért”.
Egy beszámoló szerint közel-keleti volt a trónfosztó, emellett a mostani változás jól szemlélteti a világgazdaságban tapasztalható általánosabb tendenciákat.
A szóvivő elmondása alapján hosszú ideje szükségét érzik a barnamedve-populáció szabályozásának, emellett ez már a második eset, hogy medve támadt rá egy erdészre.
Egy kutatás szerint a központi bankok 90 százaléka „belemártotta lábujját a vízbe”, azaz már indított valamilyen kezdeményezést a központi banki digitális pénzek területén.
A jelentés szerint az oroszok két lőszerraktárra, egy légvédelmi rakétarendszerre és egy radarállomásra sújtottak le Ukrajnában.
220 ezer forint helyett több mint a tízszeresét, 2,6 milliót kértek el a 84 éves férfitól, aki utólag jött rá, hogy átverés áldozata lett.
Az ukrán belügyminiszter tanácsadója szerint Luhanszk irányában dúlnak a hevesebb harcok, miközben az orosz erők Izsiumtól délre próbálnak áttörni.
A pártelnök tagadja, hogy tudott az ügyről, azonban Szilágyi György ezt cáfolta, véleménye szerint Jakab Pétert erkölcsi felelősség terheli és el kell számolnia.
A 45 év körüli nő panaszait néhány szelet mangó váltotta ki, azonban a tanárnő nem is sejtette, hogy allergiás a gyümölcsre.