A kutatók szerint a digitális média meghatározza a modern gyermekkort, de kognitív hatásai nem egyértelműek, ezért a vizsgálat során számos tényezőt figyelembe vettek.
A tisztviselő szerint Oroszország az elmúlt évtizedek „leghátborzongatóbb emberi jogi jogsértéseit” követte el az európai kontinensen.
Úgy vélik, az orosz csapatok legfőbb célja, hogy „fenntartsák állásaikat és megakadályozzák az ukrán erők előrenyomulását”.
Az észak-koreai vezető szerint „hatalmas katasztrófának” minősül a járvány kitörése, amelynek leküzdéséhez szigorítások kellenek, valamint az, hogy Kína eddigi tapasztalatait tanulmányozzák.
A régió kormányzója szerint az oroszok 4 rakétát lőttek ki, ezek közül kettő a faluban található épületeket találta el, amely halálos áldozatokat követelt.
A kormánypárti frakció összetételéről elmondható, hogy 2010 óta konkrétan „bebetonozódott”, ezzel szemben az ellenzéki képviselők közül csak 11-en vannak, akik az országgyűlés tagjai voltak akkor is.
A Digi Távközlési Kft. új tulajdonosa, a 4iG Nyrt. nem tartja magát a korábbi árakhoz, ezért júliusban átfogó árkorrekciót hajtanak végre.
A szenátusi republikánusok vezetője elmondta, abban bíznak, hogy a folyamat még a kongresszus nyáron tartott szünete előtt lezajlik.
A nemrégiben tett beszámoló újabb bizonyítékként szolgálhat az orosz erők által állítólagosan elkövetett háborús bűncselekményekre.
A tapasztalatok alapján egyre többet kell várni a megrendelt taxira, amelyért a létszámhiány és az egyszerre 5-6 társaságtól fuvart rendelő utasok is felelőssé tehetők.