Erdélyi Balázs kifejtette, a 20 százalékos áremelés mögött az alapanyag-drágulás, valamint a megemelkedett munka- és rezsiköltség áll.
Diego Molano közölte, a kolumbiai szakértőket az Egyesült Államok hívta meg a kiképzés lebonyolítására, amelyet 11 katonai mérnök fog megtartani.
A fideszes EP-képviselő szerint egyre több ellenzője van az Unió Oroszországgal szembeni olajembargójának, emellett úgy véli, nem is ezzel kellene foglalkoznia az EU-nak.
Az IDEA Intézet kutatási igazgatója rádiós interjújában kritizálta Márki-Zay Pétert és mozgalmát, megalapítandó pártját pedig „nem létezőnek” nevezte.
Az orosz erők kihallgatták, megmotozták és levetkőztették az ukránokat, ujjlenyomatot vettek tőlük, illetve gyakran bántalmazták is őket.
Egy kutatás során kiderült, a töréskárok, az elemi károk és a lopás miatt aggódnak leginkább az autósok, az üvegtörés és a vadkár miatt már kevésbé.
A régióban kialakult károk hatásai akár évtizedeken át érezhetők lesznek, ennek ellenére a szakértők abban bíznak, hogy mihamarabb helyre tudják majd hozni a területet.
Egyes ukrán tisztviselők szerint az orosz erők lezártak minden lehetséges kijáratot Herszonból, emellett fokozták az őrjáratokat és növelték az ellenőrzőpontok számát.
A légitársaságok helyzetét az egyre fokozódó munkaerőhiány, a magas üzemanyagköltségek és a földi kiszolgálás leterheltsége nehezíti, amelyre mielőbb próbálnak megoldást találni.
Véleménye szerint meg kell erősíteni az alapellátást a most kezdődő kormányzati ciklusban, hogy a háziorvosok minél jobban csökkenteni tudják a szakrendelők és a kórházak terheit.