Filippo Grandi szerint ez a szám „egyszerre riasztó és kijózanító”, egyben egy olyan rekord, amelyet „sosem lett volna szabad felállítani”.
Ukrajna luhanszki kormányzója közölte, a város bombázása annyira intenzív, hogy lehetetlenné vált a civilek kimenekítése.
Hangsúlyozta, mindez nem az ő csatája volt, emellett nem akarta úgy érezni, hogy a részese volt, azonban a feladatainak teljesítése közben mégis azzá vált.
Az illetékesek szerint ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy senki se induljon az erdőbe, az ott tartózkodó ismerősöket pedig mielőbb értesíteni kell, hogy távozzanak a területről.
Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint az élelmiszer-probléma megoldásához „átfogó megközelítésre”, valamint bizonyos feltételek teljesülésére is szükség van.
Az ukrán elnök szerint a háború alatt arra van szükség, hogy alkalmazkodjunk „az új realitásokhoz”, illetve a „reagálást megelőzve cselekedjünk”.
A döntést azzal indokolták, hogy bizonyos fegyverek és katonai felszerelések használatához magas képzettségre van szükség, amelyet a szakemberek általában csak 40-45 éves korukra szereznek meg.
Évek óta egyre nagyobb gondot jelent a tanárhiány Magyarországon, amelyet a nagy munkaterhelés és az alacsony bérek is tovább súlyosbítanak.
Mark Milley tábornok szerint „egy bizonyos szintű személyzeti tervezésre” van szükség ahhoz, hogy ennek ügyében eredményre jussanak.
Az ukrán hadsereg, valamint számos önkéntes részt vett a műveletekben, ennek során 60 holttestet gyűjtöttek össze, hogy Kijevbe szállítsák őket.