Hamarosan megkezdődnek az őszi munkálatok, ám a kertgondozás idén sokkal többe kerülhet, mint a korábbi években.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzéséből kiderült, az átlaghoz képest 1,2 Celsius-fokkal volt melegebb az idei nyár, ezzel az 1901-től végzett mérések óta az ötödik legforróbb nyár lett a 2021-es.
Az állami gyermekotthonokban felnövő gyerekeknek sajnos kevesebb bizalom és figyelem jut, amit egy tábor kíván pótolni, ahol játékokkal próbálják meg elősegíteni a fiatalok érzelmi fejlődését.
Egyelőre nem tudni, mi történhetett az újdonsült milliomossal, akit a rendőrség holtan talált saját lakásában.
Egy 36 éves tapolcai, illetve egy 24 éves lesenceistvándi férfi ellen folytatnak büntetőeljárást, akik vágóeszközökkel támadtak egymásnak.
A NASA Ingenuity marsi helikopterére mintázva készíthetik el a kínaiak a saját kütyüjüket, mellyel feltérképezhetik a vörös bolygó felszínét.
Első alkalommal halt bele egy idős ember a koronavírus delta mutációjába, miközben 20 fertőzöttet azonosítottak az előző napon a teljes zárlat alá vont Új-Zélandon.
Az agyalapi mirigy, vagyis a hipofízis jóindulatú daganata sokaknál csendesen, bármiféle panasz nélkül kialakulhat.
A Drosophila suzukii tudományos névre keresztelt muslica a gyümölcstermő növényeket veszélyezteti.
A Vígszínház Facebook-oldalán megjelent tájékoztatás szerint, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 2-i jogszabálytisztázó tájékoztatása alapján a színházlátogatás védettségi igazolványhoz kötött.