Hétfőn 73 éves korában elhunyt Jean-Pierre Adams, korábbi francia válogatott hátvéd, aki 1982 tavaszán egy rutinműtét során esett kómába, amiből már sosem ébredt fel.
A korábban már több esetben is bevált módszerrel támadják csalók az OTP klienseit annak érdekében, hogy megszerezzék a pénzüket.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint adócsökkentésekkel a munkáltatók által is támogatható az a javaslat, hogy bruttó 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér Magyarországon.
Habár napközben még szikrázó napsütésben lehetett részünk, éjszakára jelentősen lehűlt az idő.
Az amerikai Szövetségi Repülési Igazgatóság (FAA) mellékvágányra terelte a Virgin Galactic programját, egészen addig, amíg nem tisztázzák, miért hagyták figyelmen kívül a legutóbbi kilövés során kiadott vörös jelzéseket.
A kínai vállalat egy olyan speciális oltóanyagot alkotott meg, melynek révén csökkenthető a koronavírus delta és béta mutációjával megfertőzöttek kórházba kerülésének esélye.
Habár a Brent ára nőtt, a forint mindeközben erősödött, így nem várható számottevő drágulás a benzin és a gázolaj árában.
Habár még nem sokat tudni a OnePlus újgenerációs mobiltelefonjairól, szivárogtatók révén már elkezdődtek a pletykák a 10-es széria készülékeiről.
Több mint két hónapja igényelhetik a 219 ezer forintos egyszeri támogatást az ágazati bértámogatásból munkavállalók nélkül maradt vállalkozások és önfoglalkoztatók.
A Magyar Honvédség az egészségügyi rendszer stabilitását azzal szeretné biztosítani, hogy őrzik a járvány időszakában kulcsfontosságú intézményeket, és besegédkeznek a mindennapi munkákba.