A vasárnapi német helyhatósági választásokon Baden-Württemberg tartományban egy érdekes csoportosulásra bukkanhatunk, amely reményei szerint magához tudja csalogatni a Zöld Párt kiábrándult szavazóit és az első szavazókat.
A kínai Shandong Orvosi Egyetem és Shandong Orvostudományi Akadémia tudósai egy új vírust fedeztek fel egy denveérben, amely 94.5 százalékos hasonlóságot mutat a mostani járványért felelős SARS-CoV-2 vírussal.
Nagyon súlyos emberi jogi sértésekről számolt be a gambiai Igazság, Egyeztetés és Helyreállítás (TRRC) bizottsága számára egy korábbi rendőrfőnök a 2006-os puccskísérlet idejéről.
A brazil Legfelsőbb Bíróság olyan döntést hozott, mellyel az egész jelenlegi brazil politikát megváltoztathatják, ugyanis felmentették a korrupciós vádak alól a rendkívül népszerű korábbi elnököt, Luiz Inácio Lula da Silvát.
Egy csütörtökön nyilvánosságra hozott közszolgálati bejelentésben minden korábbi amerikai elnök és first lady arra bíztatja a lakosságot, hogy oltassák be magukat a koronavírus ellen. Egy házaspár azonban feltűnően hiányzott a videóból.
Az argentin Kongresszus kulcsfontosságú törvényt fogadott el nemrégiben, miszerint engedélyezni fogják az állapotos nőknek, hogy a terhesség 14. hetéig elvetessék gyermeküket, így részlegesen legalizálták az abortuszt. Az ebben a témában meglehetősen konzervatív kontinensen pedig jelentős változás indulhat el ennek mentén.
Zbigniew Ziobro, Lengyelország igazságügyi minisztere olyan törvényt terjesztett elő, amellyel lényegében ellehetetlenítené az LGBTQ+ közösség számára az örökbefogadás lehetőségét.
Az Egyesült Arab Emírségekbeli egészségügyi hatóságok megkezdték a harmadik adagokat is beadni több embernek, akit a kínai Sinopharm által fejlesztett vakcinával oltottak be korábban.
Négy ember elhunyt, kettő pedig megsérült, miután egy Antonov An-26 típusú katonai repülőtér lezuhant Kazahsztánban, nem messze Almaty város repülőterétől.
Nikol Pashinyan, Örményország miniszterelnöke hivatalos közleményben tudatta, hogy felmenti szolgálatai alól az ország katonai vezetőjét, Onik Gasparyant.