Takács Petra

Ismét akcióban a TEK, még egy lőtér is volt a ház udvarában (videó)
Időközben a rendőrök már kihallgatták azt a férfit, akit az ügyben gyanúsítanak, miközben lőfegyverek és kábítószergyanús anyagok kerültek elő.

Egy román nő egy bőröndben próbált átcsempészni Magyarországra egy tinédzsert
A román határrendészet számolt be az esetről.

Drámai részlet derült ki Rácz Jenőék esküvőjéről
Gyuricza Dóri nem véletlenül esett pánikba, mert ez az egyik rémálma egy menyasszonynak, szóval nem lehetett könnyű a helyzet, miközben arra is fény derült, hogy Rácz Jenő kicsit megváltozott a ceremónia óta.

Immáron telefon is elérhető a TV2 streaming szolgáltatása, új dimenzió következik
A TV2 Play applikáció lehet az egyik új kedvence a felhasználóknak, amiről részletes tájékoztatást adott a TV2 Csoport, még mielőtt elindulnának az új produkciók.

Novák Katalin: Egyszerűbbé válnak az otthonteremtési támogatások feltételei
Bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető, így a mozgáskorlátozottak mellett a látás- és hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre is igényelhető.

Börtönben születtek, cukipofákból igazi profik lesznek
A program sikerét bizonyítják ezek a fantasztikus állatok, akik fontos szolgálatot töltenek be, miközben boldogok.

MÁV: újra járnak a vonatok Biatorbágy és Herceghalom között
Jó hírekkel szolgált a MÁVINFORM, mert időközben újra járnak a vonatok Biatorbágy és Herceghalom között.

Életveszélyesen megfenyegettek egy jegyvizsgálót a vonaton, nyomoz a rendőrség
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az azonosítás érdekében, hogy felelősségre tudják vonni azt a személyt, aki egy vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgálóval szemben lépett fel erőszakosan.

Biatorbágy és Herceghalom között nem közlekedhetnek a vonatok
Műszaki okok miatt egyelőre nem közlekednek vonatok Biatorbágy és Herceghalom között, a MÁV-START már pótlóbuszokat rendelt az utasok elszállításához.

Szlávik elmondta, mitől lehet kemény a negyedik hullám
Arra azonban ő sem számít az egyéb más szakértői vélemények alapján, hogy a negyedik hullám képes lehet arra, mint például a harmadik volt.