A legnagyobb problémát az opioidok jelentik, az Egyesült Államokban 50 ezren haltak bele a túladagolásba 2019-ben.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy létrehoz egy új munkacsoportot a blokkot egyre gyakrabban érő kibertámadásokra reagálva.
A nyomozás során eddig egy gyanúsitottat és öt sértettet azonosított a rendőrség, de várhatóan tovább nőnek majd a számok.
Az Impffrei Work (oltásmentes munka) nevű oldalt koronavírustagadók csoportja indította el annak érdekében, hogy “ellensúlyozza az úgynevezett pandémiára irányuló tudományos narratívát.”
A tízéves kislány szüleit és húgát megölte a támadó, a szintén a lakásban tartózkodó egyéves öccsével azonban nem végzett.
Az LAPD értetlenül áll a történtek előtt, a polgármester pedig bejelentette a teljes körű nyomozást.
A bajnok utcai bérház egy lakója elmondta, hgy G. Krisztián évek óta rettegésben tartotta az épület lakóit, volt, akit halálosan megfenyegetett.
Ágnes egy darabig még biztosan kezelésre szorul, de tudatánál van.
Igazi verseny van kialakulóban a klasszikus bevásárlástól való elszakadásra, és míg a Tesco csupán a kassza nélküli üzletek létrehozását fontolgatja, az Alibaba már arcfelismeréssel intézné a fizetést.
Negyvenegy fővárosi tűzoltó segítségével sikerült eloltani a Kiscelli utcában található társasház tetőterének lángjait.