A palesztin terrorszervezetek ismét rakétákat indítottak, legutóbb szerda este a Gáza övezetből.
Sok pletyka keringett arról, hogy Valkusz Milán szakított a párjával, de ezt egyértelműen tagadta a Valmar énekese, és gőzerővel készül a Sztárban Sztár döntőjére.
Baukó Éva imádja a nyarat, a jó időt, a forróságot, ami valljuk be őszintén, remekül áll neki, és ezt ismét bizonyította.
Gyengüléssel indult a forint napja húsvét előtt, de bőven van ideje javítani.
A hírek szerint a Chelsea vezetősége többek között azt fontolgatja, hogy tárgyalást kezdeményez a korábbi edzőjével, akit nemrég kirúgtak a Tottenham-tól.
Hosszú Katinka tisztázta nincs szó arról, hogy búcsút venne az élsporttól, jövőre is vannak tervei.
A 16 éves fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét, a kórházba szállítását követően elhunyt.
Minden Rácz Jenő arcára van írva, imádja a kislányát, és mindent megtesz érte, ami csak lehetséges.
Egy felmérés szerint a lakosság közel felének volt vagy jelenleg is van aranyérbetegséggel összefüggő panasza, ám még aggasztóbb, hogy kevesen fordulnak vele orvoshoz.
Az Igazságügyi Minisztérium közölte, a Ryanair-nek meg kell fizetnie a 300 millió forintos bírságot.