Vereséggel zárult a legutóbbi mérkőzés – közös megegyezéssel távozik Kondás Elemér vezetőedző.
Gulyás Gergely miniszter megerősítette, akár EU-s források nélkül is tovább tudna működni Magyarországi, méghozzá a végtelenségig.
Azok, akik húsvétkor is szeretnének a rakparton sétálni, futni, kikapcsolódni, szabadon megtehetik ezt Budapesten.
Miközben Argentína vezeti a listát, a korábbi nagy bajnok Spanyolország csak a 10. helyen szerénykedik, míg a magyar válogatott feljövőben van.
Káprázatosan áll Stana Alexandrának az esküvői ruha, és csak úgy ragyog a párja mellett, akivel stabil párost alkotnak.
Furcsa időjárás uralkodik jelenleg Magyarországon, melynek északkeleti részén már elkezdődött a havazás, és baleset is történt.
Gulyás Gergely a csütörtökön tartott Kormányinfó alatt beszélt arról, hogy a kormány a terei alapján átfogó felújítást tervez a vízhálózatok modernizálása érdekében.
Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint októberben tovább csökken a távhő intézményi ára.
A kormány nagy bejelentést tett a csütörtöki Kormányinfó alatt, miszerint marad a rezsicsökkentés, és valószínűleg nemcsak az év végéig.
Fontos hírekkel szolgált Varga Mihály pénzügyminiszter, ezúttal a Babakötvény után járóéves állami támogatásról.